Atlétika
Nagy Marcell

Megáztunk a gólzáporban (GALÉRIA)

Publikálva: 2018.05.20 Frissítve: 2018.05.20 Labdarúgás

Kilencgólos mérkőzésen maradtunk alul a foggal-körömmel küzdő ZTE otthonában.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

ZTE FC–MTK Budapest 5-4 (2-2)
Zalaegerszegi Városi Stadion, 1130 néző
Vezette: Pintér Csaba (Szabó P., Hofbauer, Gaál Á.)

ZTE FC: Kovács Z. – Polényi, Forgács, Devecseri, Lencsés – Nagy T., Hudák – Horváth K., Szökrönyös (Fujsz, 46.), Babati – Vernes
Vezetőedző: Artner Tamás

MTK Budapest: Fadgyas – Bori, Balogh, Gengeliczki, Deutsch – Kulcsár T. (Vass P., 68.), Borbély (Vass Á., 68), Schäfer, Takács R. – Lencse, Hrepka (Kanta, 68.)
Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gól: Babati (16., 75.), Vernes (41., 58., 66.), ill. Deutsch (19.), Hrepka (21.), Kulcsár (54.), Balogh (86.)
Sárga lap: Nagy T. (47.), ill. Deutsch (63.)
Piros lap:

A Merkantil Bank Liga 36. fordulójában csapatunk a kiesés elől menekülő Zalaegerszegi TE otthonába látogatott.

Az már az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy a hazaiak az életükért játszanak: Vernes Richárd korán helyzetbe is került, ám ekkor még a kapu fölé bombázott. A 16. percben aztán megszerezte a vezetést a ZTE: Babati Benjamin törhetett kapura egyedül, elhúzta a labdát Fadgyas Tamás mellett, és az üres kapuba gurított (1-0).

Nem örülhettek azonban sokáig a hazaiak: alig két perccel Babati találatát követően Deutsch Bence végezhetett el szabadrúgást 20 méterre a ZTE kapujától, és a közelmúltban szerződést hosszabbító balhátvédünk nem hibázott (1-1).

De itt még nem értek véget a hazaiak megpróbáltatásai: újabb két perccel később Kulcsár és Lencse remek kényszerítőjét követően Hrepka Ádám pörgetett 10 méterről a hosszú alsóba (1-2).

A játékrész hajrájában másodszor is a védelmünk mögé tudott kerülni a ZTE, és Vernes Richárd ezúttal higgadtan emelt Fadgyas felett a kapuba (2-2).

Az 54. percben folytatódott az adok-kapok: ezúttal Kulcsár Tamás kapott remek labdát Lencsétől, átjátszotta magát a rárontó Kovács Zoltánon, majd a két menteni igyekvő védő között a kapuba lőtt (2-3).

Ám ezt követően sem pihenhetett meg az eredményjelző kezelője. Az 58. percben a ZTE szerzett az előzőhöz kísértetiesen hasonló gólt: ezúttal Vernes húzta el Fadgyas mellett a labdát, és egyenlített (3-3).

A 66. percben Vernes sokadszorra is egyedül léphetett ki a védők közül, nem volt les, és a hazaiak hetese egy lapos lövéssel harmadszor is túljárt a kiszolgáltatott Fadgyas eszén (4-3).

Negyedórával a mérkőzés vége előtt már kettőre nőtt a ZTE előnye: ezúttal Vernes ugratta ki Babatit, aki a szokásos forgatókönyv szerint eltolta Fadgyas mellett a labdát, majd lőtt az üres kapuba (5-3).

A 86. percben aztán, Vass Patrik szögletét követően, Balogh Béla fejesét még hárítani tudta Kovács, de a kipattanót már a hálóba bombázta rutinos középhátvédünk (5-4).

Bár a hajrában is mentünk előre becsülettel, az egyenlítésre ezúttal már nem futotta erőnkből, így a ZTE otthon tudta tartani a három pontot.

Feczkó Tamás:Botrányosan kezdtük a mérkőzést, hiszen az első gól előtt már volt két ziccere az ellenfélnek. Az első hazai találat felébresztett minket: elkezdtünk játszani, viszont elhittük, hogy megnyertük a mérkőzést. A szünetben volt némi fejmosás, jól jöttünk ki a második félidőre, azonban 3-2-nél megint azt hittük, miénk a meccs. Felháborító, hogy öt gólt tudtunk kapni, és emellett még több lehetősége is volt a hazaiaknak. Minden játékosnak úgy kell küzdenie, ahogy azt a zalaegerszegiek tették, csúsztak-másztak minden egyes labdáért, és teljesen megérdemelten nyertek. Gratulálok az edzőkollégámnak, hogy így felkészítette az együttesét az összecsapásra!

 
 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!