Taekwondo
Salim Sharif

Mátra SE - MTK Budapest II 1-11

Publikálva: 2015.09.16 Frissítve: 2015.09.16 Sakk

Az NB II. nyitófordulójában a budapesti csapatbajnokságról frissen feljutott MTK II. kiütéses győzelmet aratott az Erkel csoportban tavaly 4. helyezést elérő Mátra SE vendégeként, és ezzel jelenleg a csoport élén áll. Szabolcsi János csapatkapitány beszámolója.

A kitűzött cél a 2015/16-os szezonban a stabil bennmaradás, valamint az ifik számára a megfelelő fejlődési lehetőség biztosítása. Ezen törekvést jól jellemzi, hogy a tizenként MTK-s táblából kilencen, utánpótláskorú sportoló kapott játéklehetőséget (és a maradék három táblából kettőn a szakosztály ifjúsági edzői szerepeltek).

Megkezdődött a 2015/16-os csapatbajnokság. Az első játéknapon az NB II-ben indultak az órák: az Erkel-csoportban újonc MTK II. csapat 11-1-es győzelmet aratott a tavalyi negyedik helyezett MÁTRA SE ellen.

Az első táblán Marosi Levente nem szerzett előnyt a megnyitásban Gara dr. ellen, de a végjáték felé közeledve egyre erősebbeket húzott, és szépen, taktikusan nyerte meg a szabadgyalogok párharcát. A beugró Szabolcsi János ellen Demeter István a 24. lépésben, bonyolult állásban túllépte a gondolkodási időt. Laza Szabolcs gyönyörű lépéskényszert hozott létre a rutinos Kiss József ellen.

Terbe Zsuzsanna addig nyúzta egál állását, amíg a 90. lépés és az ötödik óra körül át nem tört. Berta Sándor rákényszerítette stílusát ellenfelére, akinek a taktikai harcban nem volt esélye. Fodor Balázs hátrányosabb állását szívósan javította - nyerésig. Mihók László támadott, aztán gyalogot, hamarosan pedig játszmát nyert.

A tapasztalt, de MTK-újonc Rozgonyi Áron némi zűrzavar után magabiztosan nyerte a végjátékot. Márta Dominik nyert elsőnek – az ellenfél csapatvezetője ellen. Czumbel Péter is nyerhetett volna, de a végén remire engedte ki a partit. Az utolsó két táblás élete első NB-s meccsét játszotta: Kálóczi Kristóf jól szerepelt, de ellenfele is, így döntetlen lett, Koltai Dániel pedig magabiztos pozíciójátékkal használta ki jobb huszárját. 

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!