Atlétika
Nagy Marcell

Második lett az MTK Budapest

Publikálva: 2015.04.26 Frissítve: 2015.04.26 Úszás

Két forduló alapján, az összesített csapatversenyben (35 szakosztály) a Kőbánya SC végzett az első helyen, második lett az MTK Budapest, a Kecskeméten rendezett IV. Aranyhomok Kupa úszóversenyen.

A versenyen 33 egyesület 548 versenyzője állt rajthoz (266 női és 282 férfi). A közel nyolc óra alatt 765 fiú rajt, 807 leány rajt és 66 váltórajt volt.

Az összesített pontversenyben a második fordulóban a Kőbánya SC végzett az első helyen (1025 pont), megelőzve az MTK csapatát (917 pont), valamint a BÁCSVÍZ-KVSC-KESI csapatát (810 pont). Az éremtáblázaton is hasonló sorrend alakult ki, a Kőbánya SC végzett az élen (14 első, 16 második, és 12 harmadik helyezés) az MTK (12-11-16) és a BÁCSVÍZ-KVSC-KESI (17-8-9) előtt.

A két forduló alapján az összesített csapatversenyben (35 csapat) a Kőbánya SC végzett az első helyen, így ismét Kőbányára került a vándorserleg. Második helyezést ért el az MTK csapata, míg a hazai együttes a BÁCSVÍZ-KVSC-KESI a harmadik helyen zárt.

Az összesített végeredmény:

1. Kőbánya SC 1723 pont
2. MTK Budapest 1697 pont
3. Bácsviz KVSC KESI 1494 pont
4. BHSE 831 pont
5. Dunaferr DVSI 579 pont
6. Szegedi Úszó Egylet 433 pont
7. Gyulai Várfürdő  308 pont

– A kecskeméti Aranyhomok Kupáról elhoztuk a második legeredményesebb klubnak járó díjat! – értékelt még a helyszínen Lőrinczi György vezetőedző. – Akik ismerik jelenlegi helyzetünket, azok tudják,hogy mekkora szó is ez. Edzőtáborosaink szinte szárnyaltak, míg a többi versenyzőnk a mostoha edzéskörülményeiket meghazudtolva úsztak. Rengeteg egyéni csúcs, biztató teljesítmények jellemezték a versenyt. Büszkeség tölt el, amikor visszagondolok az elmúlt időszak pillanataira, amiket egymásért tettetek, tettünk. Reméljük, hamarosan minden jóra fordul, már látni az alagút végét. Gratulálok a győztes KSC csapatának a kupához! HAJRÁ MTK!

Majoros Róbert szakosztály-igazgató: – Óriási küzdelemben maradtunk alul Magyarország – most még – legerősebb úszóklubjával szemben. Mi mégsem kudarcként, hanem egyenesen dicsőségként éltük meg a versenyt. Szó szerint ötvenszer kisebb költségvetésből, negyedannyi sportolóval, tizednyi úszópályán (már amikor) készülve értük el ezt az eredményt. Ugyanakkor rendkívül rosszul esett, hogy az eredményhirdetés alatt sportolóinkat sajátos köszöntésképpen „fújolták".

Nem magyarázkodásképpen, hiszen a sportban nincsen „ha”, meg „volna”, de az utolsó versenyszámban két pontszerző fiúváltónkat is meglepetésszerűen kizárták, míg ellenfelünk – létszámbeli fölényét kihasználva –versenyszámonként 2-3 váltót is elindított a dupla pontszerzés reményében...

Bajainkat tetézte, hogy az első fordulóban egymaga 52 pontot szerző kis Járomi Benji sajnálatos módon épp a mostani verseny reggelén került infúzióra. Jobbulást kívánunk neki, visszavárjuk!

Köszönetemet szeretném kifejezni a szülőknek, hogy kitartanak mellettünk, és természetesen köszönet és tisztelet a teljes csapatnak a hősies helytállásért. Külön nem szeretnék kiemelni senkit, ez igazi CSAPATMUNKA volt. Gratulálok a győztes csapatnak!

Külön említést érdemel viszont Bokros Blanka (a Brüll Alfréd Akadémia tagja), aki ezzel egyidőben – Tóth Ramon irányításával –, Győrben vett részt az Aréna Kupán, amely egyben kvalifikációs verseny volt a korosztályos és felnőtt világversenyekre. Blanka élt a lehetőséggel, hiszen kétszer is (!) megúszta a bakui Európai Játékokra a szintidőt 200 méter pillangón, ezzel toronymagasan verte a mezőnyt.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!