Keresés

Már csak két nap, és nem állunk jól

Publikálva: 2015.11.18 Frissítve: 2015.11.18 Taekwondo

„A hónap műhelye" lehet az MTK Budapest takwondo szakosztálya.

Többek között az MTK Budapest taekwondósai is jelöltek az októberi teljesítményük alapján az utanpotlassport.hu, a MOB és a Decathlon által alapított „A hónap műhelye" díjára. 

A hivataols indoklás így szól: Sosem látott jó szereplést produkáltak a magyar taekwondósok a lettországi Daugavpilsben rendezett junior Európa-bajnokságon. A sikerekből nagy részt vállaltak az MTK Budapest versenyzői. A két aranyérem közül az egyiket a Patakfaly Luca szerezte: a 46 kilósok mezőnyében induló fiatal hurrikánként söpört végig a mezőnyön, a tizenkét pontos különbség miatt többször is idő előtt ért véget a mérkőzése. A nyitónapon Nagy Nikolett (52 kg) szerzett bronzérmet, míg Patakfalvy Csenge (55 kg) az ötödik helyen zárt. Soha, semelyik korosztály világversenyén nem szerepeltek még ilyen jól a magyar fiatalok. A fővárosi klub szakosztályát 1989-ben alapította meg az Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző-edző Patakfalvy Miklós (a sportági szövetség elnöke), s a műhely azóta több, kiemelkedően sikeres taekwondóst nevelt.

Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon Magyarország közös díja az adott hónapban legeredményesebb, illetve arra legérdemesebb utánpótlás-nevelő műhely számára. A havonta kiosztandó 500.000 forint értékű díj mellett meghirdetjük – a 2015-ös esztendő összteljesítménye alapján – „Az év műhelye címet” is. Az ezt elnyerő szakosztály a Decathlon Magyarország 2.000.000 forintos pénzdíját nyeri majd el. 2015-től kezdődően negyedévente külön értékeljük a csapatsportágak műhelyeinek produkcióit: a győztes ez esetben is félmillió forinttal gazdagodik. A közönségszavazás győztes szakosztálya – a fődíj nyertesének kilététől függetlenül – 100.000 forintos Decathlon sportszervásárlási utalványban részesül.

Itt lehet szavazni, november 20-ig.

A szavazat csak abban az esetben lesz érvényes, amennyiben a kapott e-mail-ben található címet megnyitja a szavazó.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a közönségszavazás százalékos mértékben esik latba a végelszámolásnál, így a szavazás győztese nem válik automatikusan a díj nyertesévé.

Így állt a szavazás november 18-án, 15:00 órakor:

Már csak két nap, és nem állunk jól

 

 

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!