Atlétika
Krizsán Xénia

Lezártuk az évet az akadémián (GALÉRIA)

Publikálva: 2018.06.15 Frissítve: 2018.06.14 Sándor Károly Akadémia

Szezonzáró vacsorán kapták meg játékosaink az érmeiket.

Mindhárom csapatunk harcban volt az érmekért az idényben, az utolsó hármas sípszókat követően egy ezüst, és egy bronzérem lett az idény mérlege. A hosszú, megterhelő idény lezárásaként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban tartott záróvacsorán a klub, és az akadémia vezetése díjazta az idény kiemelkedő játékosait. Az eseményen részt vettek az akadémia játékosai, szakmai stábja, illetve az MTK Budapest képviseletében Polyák Balázs, sportigazgató, és Zakor Sándor, vezérigazgató.

Az értékelést Székely Zsolt kezdte, aki a csapatokat külön-külön értékelte, majd az ezüstérmes U17-es, és bronzérmes U16-os csapat játékosait egyesével szólította, hogy átvegyék érmüket. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémiától három játékos, Kugli Ákos, Dencinger Norbert és Szabó Zsombor kapott diplomát,  a képzés elvégzéséért. Ők hárman betöltötték 19. életévüket, így a következő szezontól nem szerepelhetnek az akadémiai csapatokban. Ezt követően a különdíjas játékosaink köszöntése következett, ők MTK Budapest ajándékcsomagot, és FootballFactor ajándékutalványt kaptak.

U16-os – bronzérmes – csapatunk legjobbjának a 2002-es születésű Kata Mihályt választották. Miska 30 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, 8 alkalommal az U16-ban, és 22 alkalommal az U17-ben, mellette a korosztályos válogatottakban is rendszeres kerettag. Kőkemény középpályásünk három gólt szerzett idén, és a tengelyben nyújtott stabil játékával rendszeresen elősegítette a jó szereplést.

U17-es – ezüstérmes – csapatunk legjobbja Törőcsik Péter lett. Törő a bajnokság gólkirályi címét is elnyerte 16 találattal, ami középpályásként komoly elismerése az elvégzett munkájának. Maga sem gondolta volna az idény előtt, hogy ilyen jól sikerül. 20 mérkőzésen 16 lőtt gól, mindezt úgy, hogy 4-5 hetet töltött sérülten az idény végén. Mindezek mellett NB III-as csapatunkban is bemutatkozott a Cigánd SE ellen.

Legidősebb, U19-es akadémiai korosztályunk legjobbjának a csapatkapitányt, Mezei Szabolcsot választották. A mindössze 17 éves középpályás 27 mérkőzésen ötször volt eredményes az U19-ben, mellette öt alkalommal szerepelt az NB III-ban, ahol egy gólt szerzett. Ezeken felül csapatunk egyik legjobban passzoló játékosa, aki mélységi indításaival rendszeresen gólhelyzeteket tud teremteni.

Az idény legjobbjain kívül három további különdíjat osztottak ki az akadémia vezetői. A legtöbbet fejlődött játékos címét Bidzilya Anton kapta meg. Anton emlékezetes idényen van túl, hiszen aláírhatta első profi szerződését, és az utolsó másodosztályú fordulóban kezdőként mutatkozhatott be Feczkó Tamás csapatában. 

Díjazták az U19-es házi gólkirályt, a bajnokság ezüstcipősét, Gréczi Mártont is. Gru is magára ölthette az első csapat mezét, amikor csereként pályára lépett Siófokon, az utolsó bajnoki fordulóban. 26 mérkőzésen 12 gól az U19-ben, 7 mérkőzésen 2 gól NB III-ban. Ez Márton statisztikája, aki a felnőttek, téli felkészülési meccsén, a Vasas ellen is betalált.

Harmadik különdíjban részesített játékosunk az összesített házi gólkirályi címet megnyerő Zuigéber Ákos. Zui elképesztő mutatókat produkált az idényben, 19 U17-es és 7 U16-os mérkőzésen 26 gólt szerzett a mindössze 15 éves támadó.

Gratulálunk játékosainknak, és jó pihenést kívánunk a szünetben!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!