Keresés

Küzdésből ötös

Publikálva: 2018.08.09 Frissítve: 2018.08.09 Kézilabda

Megnehezítettük az Érd dolgát.

Érd–MTK Budapest 33-28 (16-15)

MTK Budapest: Győri – Fekete B. 4, Termány 3, Tóth E., Dakos 6, Karnik 6 (1), Slakta 2
Csere: Lajtos, Nonn, Kovács G., Gorilszka 3, Mihálffy 4, Horváth N.
Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

Szerda este játszotta első mérkőzést a VIII. Érdi Kupán női kézilabdacsapatunk. A mieink ellenfele a K&H liga tavalyi bronzérmese, a házigazda Érd volt.

A hazaiak kapták el jobban a rajtot, Janurik Kinga eszén nem tudtak túljárni a mieink, így a 7. percben már 5-1-re vezettek Szabó Edina tanítványai, amikor Golovin Vlagyimir időt kért. Ezt követően megkezdte a felzárkózást csapatunk: a 23. percre egygólosra olvadt hátrányunk. Bár ezt követően gyors három gólt szerzett az Érd, erre is volt válaszunk, így 16-15-ös állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőt mi kezdtük jobban, a 39. percben már nálunk volt az előny (19-20). Nem örülhettünk azonban sokáig: az Érd szinte azonnal visszavette a vezetést. A folytatásban egy darabig még tartani tudtuk a lépést ellenfelünkkel, de az utolsó negyedórában már behozhatatlan előnyre tettek szert a hazaiak (33-28).

Csapatunkra csütörtök este az Egyesült Államok válogatottja vár a torna második játéknapján.

Golovin Vlagyimir:Igazi felkészülési meccs volt. Hullámzó teljesítményt nyújtottunk: volt sok pozitívum, de láttuk azt is, miben kell még fejlődnünk. Nagyon szépen küzdöttek a lányok, az előző meccshez képest óriásit léptünk előre ezen a téren.

További eredmények:
Moyra-Budaörs Handball–Egyesült Államok 26-18 (15-8)

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!