Atlétika
Nagy Marcell

Közel 400-an indulnak a budapesti iskolai küzdősport vb-n - köztük MTK-sportolók

Publikálva: 2019.06.12 Frissítve: 2019.06.11 Karate

Húsz ország mintegy 400 fiatal versenyzője vesz részt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szervezésében Budapesten sorra kerülő iskolai küzdősport világbajnokságon (ISF World Schools Combat Games), mely vasárnaptól jövő péntekig tart.

Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a BOK csarnokban és a Körcsarnokban négy sportágban – birkózás, cselgáncs, karate, taekwondo – versenyeznek a 13-18 éves sportolók. Az első vb-t 2017-ben az indiai Agrában rendezték meg, hat ország 227 versenyzőjének részvételével. A mostani, lényegesen magasabb létszám mutatja a vb azóta megnőtt népszerűségét.     

– Ez az esemény közel áll a szívemhez, különösen fontos a számomra, mert ez volt az első előterjesztés, amit az államtitkárságon én indítottam el útjára, egykori öttusázó társam, Balogh Gábor MDSZ-elnök kérésére – mondta Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

(Forrás: MTI)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!