Taekwondo
Salim Sharif

Komoly feladatok előtt a brüllösök

Publikálva: 2016.05.30 Frissítve: 2016.05.30 Taekwondo

Az MTK Budapest taekwondo-szakosztálya három versenyzővel is képviselteti magát az előttünk álló versenyeken. Ennek kapcsán kértünk esélylatolgatást szakosztályelnökünktől, Patakfalvy Miklóstól.

– Hétvégén Ausztriába utaznak lányaink, ahol ismét komoly megmérettetésen küzdhetnek. Milyen verseny következik?

– Már évek óta az innsbrucki olimpiai csarnokban rendezik a kétnapos, nyílt osztrák bajnokságot – kezdte a beszélgetést Patakfalvy Miklós. Itt három Brüll Alfréd akadémista lányunk is indul, Nagy Nikolett, Patakfalvy Luca, és Patakfalvy Csenge. Nagy mezőny, negyven-ötven ország, ezerötszáz körüli indulóval képviselteti magát Ausztriában, még az utánpótlás-korosztályban is sok versenyző várható. Két sportolónktól érmet várunk, mert Lucának és Nikinek a legutóbbi versenyeken mutatott formája feljogosít bennünket erre. Csengének deréksérülése miatt két hónapot kellett kihagynia, most kezd el újra versenyezni, nála abban reménykedünk, hogy nem újul ki a sérülése, fájdalom és gátlás nélkül fog tudni küzdeni, és neki is jó előkészület lesz a korosztályos Eb-re.

– Mit várhatunk taekwondosainktól a kontinensviadalon?

– Július 22-27 között rendezik meg az oroszországi, csecsenföldi, Groznijban, az U21-es Európa-bajnokságot, és a tervek szerint ott is mindhárom lányunk elindul, és esélyes a csapatba kerülésre. Nem lesz egyszerű már odajutni sem, több nyugat-európai ország még gondolkodik az induláson, félnek a terrorcselekményektől. Reménykedünk benne, hogy mindhárman optimálisan felkészülve eredményesen szerepelnek ott is. Lucától érmet várunk, bár most indulhat először U21-es kontinensviadalon (16 és 21 éve közöttiek – A szerk.), mégis eredményei, formája, képességei, és hozzáállása alapján reális az elvárás. Niki tavaly mutatkozott be ebben a korosztályban, nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de a potenciál megvan benne is a pontszerző, vagy éremközeli helyek valamelyikére. Csengénél is hasonló a helyzet, van némi tapasztalata, de komolyabb eredményt még nem sikerült elérnie, ha a sérülése nem újul ki és folyamatosan tud készülni, akkor bármi lehet. Bíztató a formája, a hétvégi Nemzeti Sportcsarnokban rendezett nemzetközi mini edzőtáborban is már jól mutatkozott be, de a hosszú kihagyás éreztette hatását az állóképességében. 

– Milyen felkészülést terveznek a korosztályos Európa-bajnokságra?

– Június második felében, központilag, válogatott szinten kezdjük meg. Az Eb előtt lesz még egy előkészítő versenyünk, július második hétvégéjén, a luxemburgi nyílt bajnokságon indulunk, ami G1-es verseny, tehát olimpiai kvalifikációs világranglistapontokat lehet rajta szerezni. Ez már a célegyenesben lesz, és még egy utolsó tesztverseny, ami megmutatja, hol állunk. De ez még csak terv, mert szóba került, hogy anyagi lehetőségeink függvényében indulnánk a június végi, nyílt koreai bajnokságon. Azért merült fel az ázsiai lehetőség, mert a nyári felkészülés már előkészítő programja a novemberi, junior világbajnokságnak is, ahol Luca és Niki még indulhat (Csenge már csak a felnőttek között szerepelhet – A szerk.). Itt is, nem titkoltan éremszerzési reményeink vannak, és erre lehetne jó lehetőség minél több ázsiai versenyzővel találkozni, ez a tapasztalatszerzés szempontjából nagyon hasznos lenne. Jelen pillanatban azonban nagyobb esély mutatkozik a luxemburgi hétvégére. 

Lányok, sok sikert kívánunk mindegyik megmérettetéshez!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!