Atlétika
Nagy Marcell

Kezdés szombaton

Publikálva: 2019.10.10 Frissítve: 2019.10.10

Sterck Laura is indul Dohában, a világjátékokon.

A – szabadtéri atlétikai világbajnokság után – Dohában rendezik az ANOC World Beach Games nagyszabású nemzetközi versenyt is. A Strand Világjátékokra 97 ország erősítette meg részvételi szándékát: 35 európai, 21 ázsiai, 19 észak- és dél-amerikai, 17 afrikai és 5 óceániai.

A katari fővárosba több mint 1200 sportolót várnak, akik 13 sportág 14 versenyszámában mérik össze tudásukat, erejüket. Magyarországot 32 sportoló képviseli aquatlonban, karatéban, nyílt vízi úszásban, strandbirkózásban és strandkézilabdában. Karatéban a 32 induló között – ranglista eredményei alapján – helyet kapott Sterck Laura, az MTK Budapest versenyzője is. A felnőtt világbajnokság első kilenc, valamint a kontinentális bajnokságok érmesei kapnak lehetőséget az indulásra, ezen kívül a világranglista alapján lehetett még kvalifikálni, országonként maximum két karatékát.

Szombaton és vasárnap lesz a verseny, homokon. Ilyenre eddig még soha nem volt példa...

A delegáció szerdán délután sikeresen megérkezett Dohába.

A strandbirkózók, az aquatlonisták és a nyíltvízi úszók később kelnek útra, ahol a magyar delegációt a már korábban megérkezett Fábián László, csapatvezető várja.

A megnyitóra szombat este kerül sor.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!