Karate
Hárspataki Gábor

Kettőből kettő!

Publikálva: 2018.06.29 Frissítve: 2018.06.28 Atlétika

Százszázalékos teljesítmény Nguyen Anasztáziától.

Az MTK Budapest atlétája, Nguyen Anasztázia kiválóan teljesített a hétvégi, székesfehérvári országos bajnokságon, ugyanis a 100 métert és a távolugrást is sikerült megnyernie.

– Természetesen elégedett vagyok a teljesítménnyel. A távolugrás sokkal nagyobb meglepetés volt számomra, hiszen ebben a számban egyáltalán nem én voltam az esélyes, viszont százon örültem volna, ha picit jobb időt futok. Az Eb-szint már megvan az utóbbi számban, ezért kicsit többet edzettünk mostanában, így nem voltam teljesen kipihent – mondta klubunk sprintere.

A százat több, mint két tizeddel nyerte egyesületünk klasszisa, azonban távolugrásban rendkívül szoros versenyben, 626 centiméteres kísérletével sikerült győznie. A téli, fedett pályás országos bajnokságot Naszti ugyanilyen eredménnyel nyerte, és akkor is sikerült dupláznia.

– Rendkívül élveztem mindkét versenyt. A távolugrást még mindig inkább szórakozásként fogom fel, nem tudom olyan komolyan venni, mint a százat. Nem is annyira követtem az eredményeket, így csak a verseny végén jöttem rá, hogy én lettem az első.

Természetesen a távolugrásra sem jött felkészületlenül a 25 éves sportoló, de a legfontosabb még mindig a 100 méter.

– Most már azért edzettünk a távolugrásra is, de még mindig nagyon tapasztalatlan vagyok. Rengeteg dolognak kell még összeállnia, és sok javítanivalóm van, hiszen csak szeptember óta dolgozunk igazán komolyan ezen.

Legközelebb ismét Székesfehérváron láthatjuk Naszit, aztán pedig gőzerővel készül az augusztusi Európa-bajnokságra.

– Július 2-án a Gyulai István Memorialon indulok, utána edzőtábor jön, majd elkezdünk készülni az Európa-bajnokságra, ahol szeretnék egyéni csúcsot elérni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!