Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Kettőből kettő (GALÉRIA)

Publikálva: 2015.10.10 Frissítve: 2015.10.10 Kosárlabda női

Kötelező győzelem, 50 pont alatt tartották az ellenfelet

A női NB I/B Keleti csoportjában szereplő MTK Budapest kosarasai idei első hazai bajnokijukat játszották le péntek este a Városmajorban, ahová a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kosárlabdázói érkeztek. A múlt heti, Kecskemét elleni meccshez hasonló forgatókönyvre számíthattunk, és oylasmi is lett belőle!

Sztevan Csupics vezetőedző megtartotta az első fordulóban bevetett kezdőötöst, Baksa Bettina, Jankó Flóra, Suppán Anna, Nagy-Bujdosó Nóra és Turóczi Nikolett pazar első negyedet produkáltak, 4 perc után 12-0 állt az eredményjelzőn.

Az MTK Budapest védjegyévé kezd válni a szoros emberfogás, félpályától gyakorlatilag levegőt sem hagytak az ellenfélnek a lányok, aminek eredményeképp, hosszúra nyúló vendégtámadásokat, még kedvezőbb esetben, szerzett labdákból, gyors leindításokat láthattak a szurkolók.

10 perc játék után, 20 pontos előny birtokában, bátran nyúlhatott csapatához Sztevan Csupics. Folyamatos rotáció mellett simán tudták tartani a lányok, a bő 20 pontnyi különbséget, féltávhoz érve, mindössze 27 kapott ponttal, no meg nagy adag önbizalommal vonulhattak pihenni az MTK Budapest kosarasai. Hatalmas dicséret jár csapat szinten mindenkinek, amiért ilyen fizikálisan fárasztó, de láthatóan eredményes védőmunkára voltak képesek.

Még ha Csupics mester idegeit eseti jelleggel ugyan, de borzolták is az NKE, támadóidő lejártakor, a dudaszó pillanatában szerzett pontjai. Ezek közül is a harmadik negyed legvégén beesett három pontos volt a leginkább demoralizáló, a meccsen egyedül ekkor forgott veszélyben, az előzetesen eltervezettek megvalósítása. A zárónegyed előtt ugyanis 40 vendég ponttal szemben 71 állt, kimondott cél volt viszont 50 pontnál kevesebbet engedni az ellenfélnek.

A lányok kitartása, és keménysége viszont az utolsó negyedben mutatkozott csak meg igazán, a 21-7-re megnyert negyeddel sikerült teljesíteni a feladatot, olyannyira, hogy az utolsó tíz percben, egyetlen mezőnykosarat kapott az MTK Budapest. Pedig a csapat, a finisben fault gondok miatt nem is számíthatott, a héten magyar válogatott meghívót kapó Nagy-Bujdosó Nórára, akinek ezúton is gratulálunk!

A szerb szakvezető valamivel többet rotált, mint Kecskeméten, Szabó Vivien ezt 8 ponttal, 5 lepattanóval és 2 blokkal hálálta meg, de Ambrus Szandra cserejátéka is kiemelkedő volt, 9 pont mellett 6 gólpasszal és szinte kifogástalan védőmunkával vétette észre magát. Ezúttal azonban kevésbé a padról érkező pontok, mint inkább a stabilan magabiztos játékot nyújtó kezdő szállította a győzelmet. Suppán Anna 18, Turóczi Nikolett és Jankó Flóra 15-15, Baksa Bettina 14, Nagy-Bujdosó Nóra pedig 12 ponttal zárta a meccset.

A részletes statisztikák az MKOSZ honlapján, ITT érhetők el.

Sztevan Csupics a mérkőzést követően értékelte a látottakat, sőt az NB I/B csoportból történő feljutásról is beszélt:

– A meccs elején, és az utolsó negyedben voltunk abban a ritmusban amit leginkább látni szeretnék. Nagyon nehéz minden héten ezeket a meccseket játszani, amikor dominálunk a pályán, és nagyon nehéz komolyan játszani negyven percen keresztül, mikor látod, hogy húsz pont a különbség. Öt-hat percre el is kalandozott a figyelem, akkor nem a mi akaratunk érvényesült, de most is harminc perc jó játékot nyújtottunk.  Mikor nem játszunk igazán jól, akkor is harcolunk és ennek örülök. Fontos, hogy mindenki játsszon, a fiatalokat is ki kell emelnem, Jankó Flóra például meccsről meccsre jobb és jobb lesz.

Már a kecskeméti nyitóforduló után úgy tűnt, hogy az MTK Budapest kosarasai más dimenziót képviselnek, mint amivel ebben a csoportban idén többnyire találkozni fognak. Erre a péntek este újabb igazolásként szolgált, ezzel a mentalitással, ilyen képességű kerettel nem is lehet más a cél, mint a tabella legelején zárni. Képesek rá a lányok, október 18-án, vasárnap Diósgyőrben, az Aluinvent DVTK Miskolc ellen bizonyíthatják, hogy ez valóban így is van, az erős Miskolc ellen, talán az egész szezon egyik legszorosabb mérkőzés várható.

Hajrá lányok, így tovább!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!