Atlétika
Krizsán Xénia

Kell az akarat

Publikálva: 2017.05.06 Frissítve: 2017.05.06 Kézilabda

A K&H női kézilabda liga 23. fordulójában az ötödik helyen álló Ipress Center-Vác látogat az Elektromos Csarnokba.

Az MTK Budapest játékosai csütörtökön a helyszínen szurkoltak Nagy Lászlóéknak a Dánia elleni Eb-selejtezőn.

Kiváló meccs volt, nagyon sajnálom, hogy a végjáték így alakult – értékelte a látottakat Golovin Vlagyimir, a kék-fehérek mestere. – De ne legyünk telhetetlenek, nagyon erős a dán válogatott. 45-50 percen keresztül remekül kihasználtuk a hibáikat, aztán kicsit elfáradtunk.

Az MTK Budapest szerdán még a Siófok KC otthonában lépett pályára, ahol sima, 35-29-es vereséget szenvedett.

Ki lehet kapni a Siófokon, erős csapat, komoly játékosokkal – vélekedett Vova. – Egyedül az fájt, hogy úgy éreztem, ellenfelünk jobban akarja a sikert, mint mi. Az elmúlt tizenhárom fordulóban látott akarat, egység hiányzott szerdán.

Szombaton újabb nehéz erőpróba vár a kék-fehérekre: ezúttal a tabella ötödik helyén álló Ipress Center-Vác látogat a Tromosra. A két csapat januári meccsét 31-22-re Szilágyi Zoltán tanítványai nyerték, így lenne miért visszavágni.

– A Vác nagyon rutinos csapat, kőkeményen védekeznek és gyorsak a szélsőik. Az utóbbi pár hónapban ők nyújtották a legjobb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, duzzadnak az önbizalomtól, ami a kritikus helyzetekben döntő lehet – figyelmeztetett a fővárosiak mestere. – Nem kaphatunk könnyű gólokat, a Siófokon látott technikai hibák és kihagyott ziccerek sem férnek bele. A szerdai meccs után láttam a lányokon, hogy bűntudatuk van, mert hiányzott a játékunkból a plusz, az akarat. Remélem ezúttal másként lesz.

A szombati mérkőzés játékvezetői Herczeg Péter és Südi Péter lesznek.

18:00 MTK Budapest – Ipress Center-Vác; K&H női kézilabda liga mérkőzés, Elektromos Csarnok (1138 Budapest, Népfürdő utca 18-20.)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!