Atlétika
Magyari Zoltán

K&H e-kupa FIFA20 1v1 sajtótájékoztató (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.10.02 Frissítve: 2019.10.03 eSport

Október 5-én, szombaton K&H e-kupa FIFA20 1v1 versenyt rendezünk az MTK Budapest Esport Arénájában

A K&H Bank és az MTK Budapest közös rendezésében immáron második alkalommal megrendezésre kerülő verseny, a K&H e-kupa FIFA20 1v1 sajtótájékoztatóján a média megjelent képviselői előtt Horváth Magyary Nóra a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, Szegő Péter az MTK Budapest eSport szakosztályának vezetője, Rácz András, az MTK Budapest FIFA Pro Clubs csapatkapitánya, és Hodozsán Dániel, a szervező, Esport1 képviselője állt a kamerák elé.

Elsőként Horváth Magyary Nóra szólalt fel, és elmondta, hogy egy éve már megrendezésre került az esemény első felvonása, amivel a K&H szerepet vállalt az esport fejlődésében, és annak támogatásában. Egy év után már több rendezvénnyel a hátuk mögött elmondható, hogy lépést tartanak a dinamikusan fejlődő esport fejlődésével. A kommunikációs ügyvezető igazgató beszélt a K&H Csoport sporton és környezetvédelmen belüli társadalmi szerepvállalásáról, amire örömteli feladatként tekintenek. Ennek kerete az immáron 16 éves K&H mozdulj! programja, amiben már több mint 260 ezer embert mozdítottak meg, mellette a K&H a kézilabda, a röplabda és a kosárlabda területén is névadóként szerepel. Zárásként beszélt az MTK Budapest új arénájáról, ami őt is elbűvölte, és szerinte komoly kezdőlépés lehet az esport keretrendszerének kialakulásához.

Másodikként Szegő Péter kapott szót. Szakosztályvezetőnk kifejezte örömét a K&H Csoport és az MTK Budapest közös munkájának, hogy immáron második felvonásához ért az e-kupa. Beszélt az aréna felépítéséről és különlegességéről, hogy a régióban nincs hasonló létesítmény. Célként nevezte meg a hazai, és a környékbeli versenyek megrendezését, és a szurkolók, nézőkközelítését a versenyhez, amit az aréna elősegít felépítéséből adódóan, hiszen méterek választják el a lelátót a versenyzőktől. Büszkeséggel tölti el szakosztályvezetőnket, hogy az első versenyt az új arénában a K&H Csoporttal közösen rendezhetjük meg.

A harmadik felszólaló Hodozsán Dániel volt, az esport1.hu szakmai igazgatója. Beszélt a hazai FIFA színtér jelenlegi eredményeiről, a FIFA Pro Clubs rendszeréről, illetve az 1v1-es versenyzőkről, hiszen történelmi eseményként az egyik magyar játékos „Gabinho” már az Ajax csapatát képviseli, elsőként igazolt külföldre. Beszélt a versenyről is, melyen 128 versenyző mérheti össze tudását, hozzájuk csatlakozik a nap végén négy meghívott versenyző: Szirtesi ’Gabinho’ Gábor, az Ajax Játékosa, Molnár ’molnargabo’ Gábor a DVSC játékosa, és a tavalyi verseny győztese, Novák ’Gogetinho’ Dániel, az FTC versenyzője, és Majorosi ’Chris_maj’ Krisztián, az MTK Budapest 1v1-es versenyzője. A verseny összdíjazása 300 ezer forint, ami két részre oszlik, a profi, és az amatőr díjazottak között kerül kiosztásra.

A negyedik megszólaló Rácz András volt, FIFA Pro Clubs csapatunk kapitánya. Bandi bemutatta a FIFA 20 játékot a média képviselőinek, beszélt a játék változásairól, ami lelassult, néhány funkció átalakult, a kispasszos játék pedig felértékelődött, így az új FIFA előtérbe próbálja helyezni a csapatjátékot.

Zárásként Rácz Andrást kihívhatták a sajtó képviselői a FIFA20 játékban, ami hangulatos jeleneteket hozott Debreceni Péter – az Esport1 kommentátora – vezetésével.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!