Atlétika
Magyari Zoltán

Jusztin Ádám: „A budapesti Európai Maccabi Játékok nem végcél, hanem fontos állomás.”

Publikálva: 2016.12.12 Frissítve: 2016.12.12

Most induló sorozatunkban időről-időre megszólaltatjuk az EMG 2019 szervezőit, hogy beszámoljanak az előkészületekről.

Harmincegy és fél hónap – több, mint két és fél év – van hátra az Európai Maccabi Játékok (EMG 2019) megnyitó ünnepségéig, melynek helyszíne az Új Hidegkuti Nándor Stadion. Ez soknak tűnhet, de aki valaha, ekkora esemény szervezésére adta a fejét, biztosan meg tudja erősíteni, hogy erőltetett menetre van szükség ahhoz, hogy minden a legnagyobb rendben menjen 2019. július 29-e és augusztus 6-a között.

Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke, a játékok egyik vezető szervezője mesélt honalpunknak múltról, jelenről, jövőről.

– Mi történt azóta, hogy Budapest elnyerte a 2019-es Európai Maccabi Játékok rendezési jogát?

– Tudom, hogy már több, mint egy év eltelt a kongresszus óta, de fontos, amolyan „nulladik” mérföldkőként tekintek arra a pályázatra, mely végül meghozta számunkra a pozitív döntést, hiszen abból építkezünk a mai napig is. 2010 óta készülünk erre az eseményre, amikor az MTK Budapest és a Maccabi VAC elnöke találkozott és közös pontot talált, miszerint egy professzionális sportegyesület, és egy társadalmi szervezetként működő zsidó klub fogjon össze a nemes cél érdekében.

– Mi volt a kitűzött cél?

– Bármennyire furcsa, de a végcél nem az Európai Maccabi Játékok megrendezése, hanem Budapest zsidó közösségi sportéletének megerősítése. Ehhez infrastruktúrára, összefogásra és komoly kitartásra van szükség.

– Megfogalmazhatjuk ezt úgy, hogy a feladat a zsidó közösség fejlesztése a sporton keresztül?

– Annyira igen, hogy az összes európai zsidó közösségnél hasonlóan működik, beszéljünk akár a britekről, a franciákról, az osztrákokról, vagy akár Izraelről, ahol persze ez természetes. Ennek az ideológiának kell végigkísérnie a szervezést.

– Most először döntöttek közvetlenül a nyári játékok után az új helyszínről. Ez megkönnyíti a szervezést?

– Természetesen. Miután Bázelt megelőzve elnyertük a jogot, azonnal elkezdtünk dolgozni. Meg kellett kötni az állami támogatásokhoz kapcsolódó összes szerződést, ahogy szükséges volt az Európai Maccabi Szövetséggel is egyeztetni az összes, tervezett lépésünket, hiszen ez a szervezet a jogtulajdonosa a játékoknak.

– Hogy álltok a helyszínek kiválasztásával?

– A nyitó- és záróünnepség helyszíne az Új Hidegkuti Nándor Stadion, ez eldőlt. Kétszer is bejártuk már a lehetséges területeket, helyszíneket, létesítményeket. Ehhez kapcsolódik az a vállalás, hogy 2019-ig minden évben tesztversenyeket is rendezünk. Az első nemzetközi Maccabi kosárlabda-kupán már túl is vagyunk. Nagy siker volt. Ezen több, mint százan vettek részt, így módunk volt ebben a mikrokörnyezetben megvizsgálni, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk alig több, mint két és fél év múlva. A helyszínekre visszatérve, folynak a tárgyalások, hiszen több olyan terület is górcső alá került, mely valamilyen módon bekapcsolódhat a verseny szervezésébe. Ilyen például – terveink szerint – a Margitsziget, mely alkalmas lehet vizes- és atlétikai sportágak eseményeinek rendezésére, de fejlesztések után akár a teniszversenyeknek is otthont adhat. Biztonságos, jó a közlekedés, van két szálloda, idilli a környezet. Rengeteg ötletünk van, köztük az is, hogy vidéki városok is bekapcsolódjanak, hiszen az autópálya-hálózat bővülésével egyre közelebb kerülnek a fővároshoz olyan központok, melyek tökéletesen alkalmasak sportesemények és/vagy kulturális programok rendezésére, ezáltal a vidéki zsidó közösségek is bekapcsolódhatnak a folyamatba.

– Budapesten van az egyetlen olyan európai zsinagóga, ahová az összes résztvevő sportoló befér.

– Nyilván ezt ki fogjuk használni, de számos olyan, a világörökség részét képező hely van Magyarországon, melyek bekapcsolhatók a rendezvénybe, mint kulturális, vagy sporteseményhelyszín.

– Szállás, utazás, étkezés?

– Tárgyalunk szállodákkal, egyeztetjük a transzfereket, szervezzük a kulturális eseményeket. Lényeges, hogy tíz-tizenkét helyszínen rendezünk kulturális programokat, melyeknek korspecifikusnak kell lenniük, hiszen más az igénye a tizenéves juniornak, és más annak, a hetvenéves sportolónak, aki „masters” kategóriában indul. A kóser étkezés biztosítása is fontos feladat, hiszen alapvető elvárás. Ebben a kérdésben is zajlanak a megbeszélések. rendkívül összetett a rendezvény minden szempontból.

– Ez az első olyan nagyszabású zsidó közösségi esemény a második világháború óta, mely nem kapcsolódik közvetlenül a holokauszthoz.

– Nyilván lesznek holokauszt megemlékezések, oktatási programok de nem ez van a fókuszban, mert két célunk van: egyrészt, hogy a játékok alatt minden sportoló, edző, vezető és a közönség is a sportra koncentráljon, másrészt szeretnénk bevonni a hazai zsidó közösség szervezeteit. Sok olyan lehetőség nyílik a munka során, ami erősítheti és építheti a kapcsolatokat. Ilyen az önkéntesség, vagy a nem zsidó szervezetek bevonása mely összekovácsolhatja a hazai zsidó és nem zsidó közösségeket és erős kapcsot hozhat létre az európai zsidó szervezetek, sportegyesületek, emberek között.

– Vannak olyan „titkok”, melyek elárulhatók?

– Az biztos, hogy két úgynevezett „hub”, vagyis központ lesz, mely köré csoportosulhatnak a rendezvény elemei, mert minél közelebb vannak egymáshoz a résztvevők, annál többet találkozhatnak egymással, és ez az egyik fő cél.

– Fogalmazhatunk tehát úgy, hogy az igazi munka nem is a játékok megszervezése, hanem az azt követő időszak menedzselése?

– Az Európai Maccabi Játékok ráirányíthatja a figyelmet a zsidó közösség gazdag sport, vallási és kulturális hagyományaira, és ezt szeretnénk a későbbiekben is megtartani, erősíteni, és a régióban egyedüliként létrehozni olyan zsidó, sport és kulturális központot, rendszert, logisztikát, emberi erőforrást, melynek segítségével számtalan sport- és kulturális eseménynek adhat otthont Budapest.

Folyamatosan frissülő információk a játékok weboldalán ITT, a Facebookon és a Twitteren.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!