Kézilabda
Koronczai Petra

Jótékonysági árverés Nyeste Alettáért

Publikálva: 2018.06.30 Frissítve: 2018.06.29 eSport

A DVSC eSport felhívásához csatlakoztak eSportolóink.

At MTK Budapest Esport Szakosztálya egy leukémiás kislányon, Alcsikán szeretne segíteni. Csapatunk a DVSC Esport kezdeményezéséhez csatlakozva egy dedikált Torghelle Sándor mezt ajánl fel árverésre, a befolyt összeget a beteg kislánynak, és családjának ajánlja fel.

Aletta 2009-ben született teljesen egészségesen. 2013-ban diagnosztizálták nála a leukémiát. Első alkalommal kemoterápiás kezelést kapott. Mindenki bízott a sikerben. Azonban a betegség újra felütötte a fejét, így újabb kemo és csontvelő transzplantáció következett. Harmadszorra idegen transzplantációra volt szükség, melyet ismét kemo előzött meg. Alcsi háromszor már legyőzte a betegséget, azonban nemrég (negyedszerre is) ismét leukémiát diagnosztizáltak a vérében. Sajnos kemoterápiát már nem kaphat, nem bírná szervezete. Az egyetlen megoldást és kísérleti kezelés jelenthetné, amit Bécsben végeznének el. Ezt az OEP nem támogatja. A kezelés lényege az, hogy az első kiutazás alkalmával vért vesznek a kislánytól, amit lefagyasztanak, majd elküldik az Amerikai Egyesült Államokba. Itt egy laboratóriumi eljárással „felokosítják” a fehérvérsejteket. A második kezelés alkalmával Bécsben ezt visszajuttatják Aletta szervezetébe. A kezelt fehérvérsejtek felveszik a harcot a kóros sejtekkel és elpusztítják azokat. Így újabb gyógyszeres kezelés nélkül lehetne eredményt elérni.

Kérjük a szurkolókat, ha lehetőségük van rá, licitáljanak a mezre a MTK Budapest Esport Szakosztály Facebook oldalán. A poszt alá várjuk az ajánlatokat. Licitálni július 30-ig lehet.

A kezdő licit 30 ezer forint!

Azon szurkolók, klubok, cégek akik egyéb összeggel kívánják támogatni Aletta felépülését azok megtehetik cikkünk végén olvasható bankszámlaszámon. Megjegyzésbe kérjük tüntessék fel: MTK Esport.

Adatok:
Gyermek neve: Nyeste Aletta
Szül: Eger, 2009.11.23.
Bankszámlaszám: 54200094-15098201 Bükkalja Takarékszövetkezet
Bankszámla tulajdonos: Nyeste-Turóczi Aletta

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!