Pál Szandrának jólesett a visszatérés az MTK-s mezhez

2004-ben bronzérmes volt az U18-as Európa-bajnokságon, 2006-ban ezüstérmes az U20-as kontinensviadalon, az előző idényben pedig az MTK Budapest együttesét erősítette a női amatőr NB I Piros csoportjában. Korábban is volt már játékosunk, majd tavaly, 33 évesen visszatért, és alapembere lett Nagy Dorottya csapatának a honi kosárlabda-bajnokság második vonalában, minden szempontból jó példát mutatva a fiatalabbaknak. De hát ezért is hívták vissza.

– Először is: hogy esett a visszatérés?

– Nem igazán éreztem visszatérésnek, mert teljesen nem álltam le a játékkal. Nagyjából végigedzettem az előző szezont is az MTK Budapest felnőttcsapatával, és mérkőzéseket is játszottam a Csepel női csapatának színeiben. A visszatérés az MTK-s mezhez volt, ami jólesett. Szeretek az MTK-csarnokban játszani.

– Mit beszéltetek meg az edzőkkel az idény előtt arról, hogy mi lesz a szereped a pályán ebben az MTK-ban?

– Mint a legidősebb, legrutinosabb játékos a csapatban, vezéregyéniségként számítottak rám. És irányítóposzton számoltak velem, amikor megbeszéltük, hogy csatlakozok a csapathoz.

– Jó sokat voltál a pályán, több mint harminc percet átlagoltál. Sokat is volt nálad a labda?

– Az irányítói szerepkörből adódóan sokszor volt nálam a labda, de szerintem megvolt az egyensúly a csapat tagjai között.

– Találtam egy érdekességet a statisztikában: te lettél a csapat legjobb lepattanózója irányítóként. Ennek mi a magyarázata?

– Szeretek harcolni a labdáért, és jól zártak ki a többiek!

– Miben maradtatok a kurtán-furcsán véget ért idény végén, hogyan tovább?

– Sajnos az idény idejekorán véget ért, és maradt bennem egy kis hiányérzet. Kíváncsi vagyok, hogyan végeztünk volna a teljes szezon végén. A jövőről viszont még nem beszéltünk. Egyelőre az online tanításról, otthoni és Duna-parti edzésekről, meg kertészkedésről szólnak a mindennapjaink. Gondolom, lassan visszatérhetünk a normális vagy az új normális élethez, és akkor majd előkerül a jövő szezon kérdése is.

Szandi szerény. Szándékosan hagytuk ezúttal az interjú végére a bevezetőnek szánt szöveget, például azt, hogy a negyedik kérdésre adott válasza is tükrözi, mennyire csapatember. Pedig irányító létére olyan jól szedte a rontott dobások utáni lecsorgó labdákat, hogy az egész másodosztály tizedik legjobb lepattanózója lett az egyéni átlagok összevetésében. A szintén szóba hozott játékpercek tekintetében pedig még előrébb végzett a ranglistán: ott csak heten előzték meg a női amatőr NB I Piros csoportjában. És ami még nagyon ritka, több labdát szezett, mint amennyit eladott.

Meg is volt vele elégedve vezetőedzőnk, Nagy Dorottya!

– Amikor kellett, mindig a csapat vezérei között tudott lenni, amikor pedig nem kellett, engedte a többieket játszani – mondta róla, és ezek is egy vérbeli csapatjátékos jellemzői. Pedig Pál Szandra nem akárki a „szakmában”: megjárta a sportág őshazáját, 2005 és 2010 között a Southeast Missouri State egyetem hallgatója volt, ahol belekóstolt az atlétikába is. De számára nemcsak ennyi Amerika: tanít az itthoni amerikai iskolában, ahol az utóbbi időben csekély négy csapatot edzett. Így összesen heti tíz kosárlabdaedzésen vett részt a mögöttünk hagyott idényben.

Ezt olvastad már?