Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

Jöhet a nemzetközi porond!

Publikálva: 2017.09.07 Frissítve: 2017.09.07 Rövidpályás gyorskorcsolya

Bácskai Sára Luca a világkupán is szeretné megmutatni tudását.

Az MTK Budapest mindössze 18 éves gyorskorcsolyázója szerepelt a lányaink közül a legjobban a rövidpályás gyorskorcsolyázók országos bajnokságon, miután a harmadik helyen zárt összetettben. Lucával a nyári edzésekről és magáról a versenyről is beszéltünk. 

– Hogy haladtok a felkészüléssel?

Egész jónak éreztem ideáig, de most belecsöppentünk az országos bajnokságba, és még soha nem volt részem ilyen lebonyolításban, de ez nem csak nekem új. A tavalyi felkészüléshez képest a mostani nyár sokkal jobban sikerült, ezért bizakodva indulok neki a szezonnak.

– Minek köszönhető, hogy idén jobb formában vagy?

Jobban összeszedtem magam mind érzelmileg, mind fizikailag, és igyekszem odakoncentrálni mindenre, ami segíthet abban, hogy megfelelően sikerüljön az idény. Az edzőtáborok után ezúttal jobban tudtam regenerálódni is, ami hozzájárult ahhoz, hogy jobb állapotban vagyok ezúttal.

– Mi az, amit másképp csináltok az olimpiai évben?

Nagy változás nincs, csak sokkal többet edzünk. Persze mindig rengeteget készülünk, de most igyekszünk rátenni még egy lapáttal.

– Mennyire fontosak a helyezések és az időeredmények a szezon ezen szakaszában?

Mindenképpen jó, hogy kicsit versenyezzünk és kapjunk löketet, hogy ne rögtön a világkupával kezdjünk, amit szeptember végén rendeznek. Ami az eredményeket illeti, senki nem  frusztrált, ha ezen a versenyen valami nem úgy sikerült, mert egyébként is minden nap együtt edzünk és a szakmai stáb is látja, ki milyen formában van.

– Mik a célok az idei idényre?

Szeretnék a világkupán indulni. Még nem beszéltük meg, hogy ki, milyen távon indul, ezért az az elsődleges célom, hogy ott legyek a résztvevők között, és kihozzam magamból a maximumot.  

– Van kedvenc versenyszámod?

Ha muszáj mondanom egyet, akkor az az ezer méter, de ez évről évre változik. 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!