Keresés

Jelen és jövő (6. rész) Demjén Patrik

Publikálva: 2015.10.03 Frissítve: 2015.10.09 Labdarúgás

Jócskán benne vagyunk a 2015/16-os bajnoki szezonban. Az MTK Budapest csapatában van néhány futballista, akiről talán kevesebbet lehet tudni. Néhányan már bemutatkoztak az NB I-ben, vagy közel állnak hozzá. Sorozat keretében mutatjuk be az érintetteket. Az MTK Budapest fiatal kapusával, Demjén Patrikkal beszélgettünk.

– Mik voltak a pályafutásod főbb állomásai?

– Ötévesen, 2003-ban kezdtem focizni Pilismaróton. Utána Esztergom, Újpest és a Dalnoki Jenő Labdarúgó Akadémia következett. Ide fiatal tehetségek kerültek, kispályán játszottunk, sokat jártunk tornákra Németországba.

– Mikor és hogyan kerültél az MTK Budapest csapatába?

– Hét éve az MTK Budapest átvette a Dalnoki Akadémia ’98-as csapatát, azóta vagyok itt. Pesten kezdtem az U14-es korosztályban, ezután kerültem az agárdi akadémiára, ahol három évet töltöttem. Idén kerültem vissza Pestre, az NB III-as csapatba.

– Kapus vagy, furcsa lehet a kérdés, de mégis…Mi a kedvenc posztod, hol érzed legjobban magad a pályán?

– Az MTK Budapest előtti életemben nem kapus voltam, mezőnyben játszottam középső védő poszton. Amikor idekerültem, akkor állítottak kapuba és ott ragadtam. Néha vágyom mezőnybe, de jól érzem magam a háló előtt.

– László Csaba személyében – sok év után – új vezetőedző került a csapat élére, és szinte a teljes szakmai stáb kicserélődött. Hogyan sikerült az átállás?

– Garami Józsi bácsi alatt én nem voltam itt, nem ismerem az ő munkásságát. László Csaba profi, a stábja is az. Könnyen ment az alkalmazkodás.

– Két külföldi tréner is segíti a vezetőedző munkáját. A pályaedző, Werner Bürger és az erőnléti edző, Steven Vanharen. Velük hogyan megy a kommunikáció?

– Angolul beszélnek, megértem őket. Jobban megy az angol, mint a német. Akik jobban tudnak, segítenek azoknak, akik kevésbé, mutatják a feladatokat.

– Nagy a verseny a csapatba kerülésért, de akár a kispadról beállva is lehet segíteni. Mennyi esélyt látsz rá, hogy idén pályára lépsz az OTP Bank Ligában?

– Minél előbb szeretnék bekerülni, reálisan jövőre látok rá esélyt. Talán padra idén leülhetek, a remény hal meg utoljára.

– Minden futballista álma, hogy szerepelhessen a nemzeti tizenegyben és külföldi bajnokságban is kipróbálhassa magát. Ezek azok a célok, amiket szeretnél te is elérni?

– Vannak ilyen álmaim, hogy majd egyszer felvehetem a válogatott egyes számú mezét, remélem, minél előbb eljön ez a pillanat. Később jó lenne külföldre kerülni. Ha lesz jó kiugrási lehetőségem, azt megragadom. Németország vagy Ausztria a célom.

– Átszerveződött az NB I-es bajnokság. Milyen eredménnyel lennél elégedett?

– Lehet a csapat akár második helyen is, ha végig koncentráltan játszunk, de a harmadik vagy a negyedik helyet sem érezném kudarcnak. Ha ennél lejjebb végeznénk, azt a szereplést csalódásnak tartanám.

– Jövőre elkészül az MTK Budapest új, európai szintű stadionja. Mi az első gondolatod ezzel kapcsolatban?

– Örülök annak, hogy végre lesz a klubhoz méltó stadionunk. Jó lenne ott játszani elsőként.  

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!