Atlétika
Szabó Beatrix

Január végén búcsúzunk Béla bácsitól

Publikálva: 2019.01.16 Frissítve: 2019.01.21 Evezés

A Farkasréti temetőben kísérjük utolsó útjára olimpiai bronzérmes evezősünket

Január 29-én, kedden 11:15-kor a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában veszünk végső búcsút id. Zsitnik Bélától. Evezősünk 2019. január 13-án, életének 95. évében hunyt el.

Az MTK örökös Bajnoka, Id. Zsitnik Béla jelentősebb eredményei a sportban és a sportvezetésben:

Aktív sportolóként:

-1941-ben, középiskolás korában ismerkedik meg az evezéssel.

-1944-ben nyerte első országos felnőtt bajnokságát, majd 1961-ig összesen 28 alkalommal nyert magyar bajnoki címet, különböző hajóegységekben.

-1947-ben Európa-bajnok kormányos kettesben

-1948-ban a londoni olimpiai játékokon kormányos kettesben bronzérmet nyert, mely a magyar evezős sport első olimpiai érme.

Ezt követően 1952-ben, a Helsinkiben rendezett olimpiai játékokon és 1960-ban, a Rómában is részt vett az olimpiai játékokon, de nem került döntőbe.

-1949-ben és 1951-ben főiskolai világbajnok

-1956-1961-ig több Európa-bajnoki helyezést ért el

-1974-1989 között, négy alaklommal a veterán evezősök masters világtalálkozóján a dobogó legfelsőbb fokára állhatott

Sportvezető és sportdiplomata:

-1967-1975 között a Magyar Evezős Szövetség főtitkári, szakfelügyelői és szövetségi kapitányi feladatait látta el

-1970-ben főtitkárként megszervezte és koordinálta a Tatán megrendezett női evezős Európa Bajnokságot

-1970-1977 között a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) Ifjúsági Bizottságának tagja.

-1973-ban  aktív résztvevője a veterán evezés magyarországi szervezésének

-1979-2000 között az MTK evezős szakosztály vezetője

-2005-től a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Evezős Szövetség Emlék és Hagyományőrző Bizottságainak tagja

Gazdasági vezetőként:

-1952-1957   Honvéd Sport Központ és SE főkönyvelője

-1957-1967 között országos szinten Pénzügyi és Gazdasági koordinációs feladatokat lát el   

-1975-1986   MTK VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény igazgatója

Sportszakmai tanulmányok:

-1965 Testnevelési Főiskola, diplomás sportvezető és edző      

 Kitüntetések:

1948. Magyar Népköztársasági Érdemérem bronz fokozat.

1949. Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat.

1952. Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója.

1984. Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Kiváló Munkáért kitüntetés.

1986. Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozat.

1987. Lübeck Város Díszpolgára

1988. MTK-VM örökös tag és örökös bajnok.

1988. SZOT Sportosztály Testnevelés és Sport emlékplakett.

1989. Testnevelés és Sport kiváló dolgozója.

1993. Kemény Ferenc díj

2008. Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt                              

Január végén búcsúzunk Béla bácsitól

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!