Kézilabda
Farkas Johanna

Isten éltessen!

Publikálva: 2020.04.04 Frissítve: 2020.04.08 Sakk

Portisch Lajos 83 éves.

Tudják, ki szerezte a legtöbb pontot a sakkolimpiák történetében? Mármint az összes valaha volt résztvevő vonatkozásában. E sorok írója egy sportkvíz során a csapatával téves választ adott erre a kérdésre, mert úgy gondolta, valamelyik szovjet-orosz versenyző lehet a megfejtés. Nos, nem.

Portisch Lajos az. Az MTK Budapest sakkozója. Aki szombaton ünnepli 83. születésnapját.

Sok nagy sakkozónk volt, és bár nehéz őket összehasonlítani, hisz nem egy időben mutatták csúcsformájukat, azt bizton állíthatjuk, hogy Portisch egyike közülük a legnagyobbaknak. A tábla mellett elért címeinek se szeri, se száma, még a Wikipédiára is alig fér fel, az 1978-as sakkolimpia megnyerése kívánkozik talán az élre, az tényleg felér bármelyik ötkarikás játékokon nyert magyar arannyal. Ahogy tapasztaljuk, a honi sportszerető közvélemény szemében is.

A Nemzet Sportolója. Nemzetközi nagymester. Kilencszeres magyar bajnok. Az MTK Örökös Bajnoka.

Azért amellett se menjünk el szó nélkül, hogy a világ egyik legerősebb nem szovjet játékosa volt több mint két évtizeden át, úgy a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évek végéig. Kétszer jutott be a világbajnokjelöltek versenyének párosmérkőzéses elődöntőjébe, a világranglistán pedig a Nemzetközi Sakkszövetség archív nyilvántartása szerint 1981 júliusában Viktor Korcsnojjal holtversenyben a második helyet foglalta el a regnáló világbajnok Anatolij Karpov mögött.

Az ember már csak olyan, hogy hiába szereti a kedvenc ételét, ha minden nap azt kell fogyasztania, ráadásul évtizedeken át, nem csoda, ha egy idő után másra vágyik. Portisch Lajos immár szívesebben énekel operaáriákat, mert az évek során kiderült, nemcsak a sakkozásban kiemelkedően tehetséges.

Isten éltesse még sokáig!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!