Atlétika
Szentgyörgyi Zita

Irány az elődöntő!

Publikálva: 2019.07.18 Frissítve: 2019.07.17 Kézilabda

Felőröltük a románokat is.

A magyar női junior kézilabda-válogatott a második félidőben állva hagyta a románokat a hazai rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjében, a tízgólos siker pedig azt jelenti, hogy hibátlan teljesítménnyel jutott be a pénteki elődöntőbe.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, nem sikerült leszakítani a románokat, amiben az is szerepet játszott, hogy sok helyzetet kihagytak a mieink, a szünetben így egy góllal, 12–11-re vezettek.

A szünet után aztán 5–0-s sorozattal állva hagytuk keleti szomszédunkat, amely azonban nem hagyta annyiban, háromnál közelebb viszont már nem tudott kerülni. Herczeg Lili több fontos védést is bemutatott a kapuban, míg Stranigg Zsófia és Kácsor Gréta szép gólokat szerzett, de a többiek is kivették a részüket a munkából.

A hajrában 6–0-s szériával aztán végleg megtörtük a románokat, a mieink látszólag a végéig jól bírták erővel, amikor lehetőségük volt rá, rohantak, ennek tízgólos győzelem lett a jutalma. Golovin Vlagyimir együttese hibátlan teljesítménnyel várhatja a pénteki elődöntőt, amelyben Oroszország lesz az ellenfele 18 órától. 

Női junior kézilabda Európa-bajnokság, Győr
Középdöntő, II. csoport, 3. forduló
Magyarország–Románia 31–21 (12–11)
Magyarország: Herczeg, Szabó D. (kapusok), Albek 2, Arany 1, Bánfai 4, Kácsor 3, Kellermann, Kuczora 5 (5), Pál 3 (1), Schatzl 3, Simon 2, Stranigg 4, Szilovics 1, Tóth, Vámos 2, Zsiborás 1. Edző: Golovin Vlagyimir
Románia: Chetraru, Ciuca, Ugran (kapusok), Balaceanu, Barabas 2, Cace 2, Darie, Jipa 4, Kerekes 1, Moraru 2, Moroianu 3, Pica 2, Popa 4 (3), Samant, Stamin, Valcan 1. Edző: Dobrescu Dragos
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 7/6. ill. 4/3

Forrás: nso, fotó: Török Attila

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!