Atlétika
Szabó Beatrix

Ilyen volt a Brüll Alfréd Akadémia évnyitója (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.02.01 Frissítve: 2019.02.01 Brüll Alfréd Akadémia

Immáron 48 sportolónk érdemelte ki a tagságot.

Február 1-jén rendezték a Brüll Alfréd Akadémia 2019-es idényének megnyitóját az Új Hidegkuti Nándor Stadion VIP termében.

Az akadémia igazgatója, Sütő Csilla, az elnökség tagja, Prof, Dr. Szabó Tamás, valamint az akadémia elnöke, dr. Deutsch Tamás köszöntötte a fiatal tehetségeket és felkészítésükben közreműködő edzőket.

Az ünnepélyes évnyitót Dr. Szabó Tamás beszéde kezdte.

– Pár évvel ezelőtt fogalmazódott meg az elnök úrban, hogy a tehetséggondozást itt az MTK Budapestnél szeretnénk új alapokra helyezni. A gondolat az volt, hogy olyan tehetséggondozó rendszer alkossunk, amely egy klubhoz kötődik. és több sportágat ölel fel. Voltaképpen így született meg a Brüll Alfréd Akadémia ötlete.

Ezt követően az akadémia elnöke, dr. Deutsch Tamás szólt a szép számban összegyűltekhez.

Építve az MTK értékes hagyományaira – amelyek között mindig is kiemelt szerepet fordítottunk az utánpótlásnevelésre – szerettünk volna kitüntetett körülményeket teremteni a fiatalok számára, ahol a legjobb egyéni sportolókat támogathatjuk. Az összes sportoló, aki kiérdemelte a tagságot, legalább többszörös országos bajnok. Sokan már felnőtt mezőnyben is megmérettették magukat és nemzetközi sikereket értek el. Óriási büszkeség számunkra, hogy az akadémián nevelkedett sportolók között már van olimpiai bajnok, világbajnok, illetve Európa-bajnok is. 

A megnyitó végén 11 sportág 48 kiválósága kapott oklevelet, igazolva, hogy 2019-ben tagja lehet a Brüll Alfréd Akadémiának.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!