Atlétika
Szabó Beatrix

Ifi BL: Semmi nem dőlt el az első meccs után (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.10.02 Frissítve: 2019.10.06 Labdarúgás

Hiába játszottunk fölényben, be kellett érnünk az 1-1-es döntetlennel, ami azt jelenti, hogy még semmi nem dőlt el az első meccs után.

Megkezdte szereplését az UEFA Ifjúsági Ligában U19-es gárdánk: a bosnyák Zrinjski Mostar volt az ellenfél hazai pályán.

A mérkőzést a Vukman - Vertetics, Sághy (Várkonyi, 66.), Varju, Zana - Kata, Mezei - Babinszky, Törőcsik (Suszter, 80.), Kovács (Szalka, 80.) - Zuigeber összeállításban kezdtük.

Gyorsan vezetést szerezhettünk volna: az 5. percben Babinszky előtt adódott ziccer egy szép támadás végén, de szélsőnk a kapusba rúgta a labdát. Pár perccel később ismét felhördült a lelátó: úgy tűnt, elhúzták Törőcsik lábát a tizenhatoson belül, de a játékvezető szabadrúgást jelzett kifelé, és sárgát adott középpályásunknak.

A folytatásban inkább a mezőnyben zajlott a csata, a 37. percben viszont Kovács Máté verekedte át magát védőjén, életerős, 17 méteres lövése viszont a kapu mellé suhant, így enyhe fölényünk ellenére nem szereztünk előnyt az első félidőben. 

A második félidő nagy esővel indult, illetve sajnos egy kapott góllal: Ramljak erős lövése talált utat kapunk közepébe az 52. percben (0-1).

Szinte azonnal jöhetett volna az egyenlítő gól: nem értették meg egymást a vendégek védői, így az üres kapu felé csorgott a labda, de az egyik védő talán még a gólvonal elől nagyot mentett. 

A 69. percben egy balról beérkezett labdát Zuiegber lőtt el kapásból, de mellé ment.

Mentünk előre, daráltunk, és ez végül eredményt hozott: a 79. percben egy szabadrúgás után a felsőlécen csattant a labda, ami Kata elé csorgott, ő pedig közelről a kapuba bombázott (1-1).

A hajrában nyomtunk, az ellenfél 10 emberrel védekezett. A hosszabbításban Mezei középretekert szabadrúgása után Varju csúsztatott mellé, így újabb gólt már nem sikerült szerezni. 

1-1-el zárult az odavágó, azaz még semmi nem dőlt el az első párharc után. A visszavágóra október 23-án Mostarban kerül sor.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!