Taekwondo
Patakfalvy Luca

Hullámvasút a Miskolc ellen (GALÉRIA)

Publikálva: 2017.02.19 Frissítve: 2017.02.19 Kosárlabda női

Női kosárlabdázóink rövid ideig tapadtak a Magyar Kupa címvédőjére, aztán a találkozó csúnya irányt vett. Nagyarányú vereség lett a vége.

Az MTK Budapest női kosárlabdacsapata folytatta szereplését a női kosárlabda NB I-ben. A 18. fordulóban hazai pályán, a Városmajorban fogadták kék-fehér kosarasaink a tabella hatodik helyén tanyázó Aluinvent DVTK Miskolc gárdáját.

Nagy Dóra ezúttal is a Koch Dóra, Jankó Flóra, Zsovár Orsolya, Székely-Horváth Zsuzsanna, Turóczi Nikolett összetételű kezdőnek szavazott bizalmat, kik helyenként abszolút kiegyenlített első játékrészt hoztak.

U20-as játékosunk, Jankó Flóra pazar alapvonali belépésével még a vezetést szerezte meg a hazaiaknak, mire Rasheed Rita zsinórban hat ponttal válaszolt. Pirosmezes ellenfelünk agresszív letámadásával sikerült zavarba hozni a lányokat, 11-0-ás futást produkáltak. Turóczi Niki két hárompontossal máris egy kosárnyi különbséget tett a felek közé, melyek között a legnagyobb különbség a negyed derekán mutatkozott, mikor a padról frissen beszállva három légióst tudott becserélni Maikel Lopez, a vendégek mestere, míg fővárosi oldalon ötfős, színmagyar cseresor volt adott.

Az első tíz percben kialakult tizenegypontos differencia még látótávolságnak számított, rövid pihenő után a lányok ennek faragásán fáradoztak. Bár 15 pont fölé is nőtt a különbség a második negyed elején, főleg e játékrész derekára váltott remek ritmusra a budapesti alakulat.

A borsodi zóna ellen, remek labdajáratás végén az MTK Budapest másik U20-as kosarasa, Wéber Fruzsina pincér dobással növelte csapata pontjait, de lepattanókból, szerzett labdákból gyors indítást is tudtak vezetni Nagy Dóráék. A megélénkült játék 27-32-es állást eredményezett, azonban a negyed hátralevő részén már csak diósgyőri kosarak születtek, 9-0-ás szériában.

Fordulást követően ismét jó szakaszt nyitottak kék-fehér kedvenceink, Semsei Barbara a padról érkezve hozott jó játékot, de a center poszton folyamatos magassághátránnyal küzdő Turóczi Niki is ponterősen játszott. A harmadik negyed felénél 36-43 is állt az eredményjelzőn, ugyanakkor az újabb csodás szériát, megint nem sikerült hosszabban kitartani.

A játékrész hátralevő részét megélénkülő DVTK presszing, elvesztett budapesti labdák és tetemes miskolci fölény jellemzett. Ezt a rövid, félnegyedes szakaszt 20-6-ra nyerték vendégeink.

A záró etap hozta a találkozó leggyengébb színvonalú kosárlabdáját. A 25. születésnapját épp szombaton, egykori klubja ellen ünneplő Szabó Bettina elsüllyesztett ugyan kezdésként egy hármast, Zsovár Orsi is szorgosan gyűjtötte a támadópattanókat, de a Miskolc előnye túlságosan nagyra nőtt. A negyedik negyed kőkemény párharcokról, némileg ebből következő gyenge városmajori dobószázalékról, nem utolsó sorban pedig számos sportszerűtlen és technikai szabálytalanságról szólt inkább.

Végeredmény: MTK Budapest - Alunvent DVTK Miskolc 48-79 (12-23, 15-18, 15-22, 6-16)

Legjobb dobók

MTK Budapest: Turóczi 15/6 pont, Semsei 9/3, Szabó 9/3, Zsovár 6, Jankó 4

Aluinvent DVTK Miskolc: Jovanovics 13 pont, Ruffin-Pratt 13/3, Rasheed 11, Prahalis 10/6, Szécsi 10/9

Nagy Dóra: – Voltak jó szakaszaink, például, amikor lejöttünk tízpontos különbségre, de voltak enerváltabb időszakaink is, amikor meglépett a DVTK. Sajnálatos, hogy két játékosunk kipontozódott, és az is, hogy Semsei Barbara komolyan megsérült.

Maikel Lopez: – Mindkét csapat komolyan felkészült erre a találkozóra, tiszteltük egymást, és úgy gondolom, hogy jól szórakozott a szépszámú közönség. Dolgozunk tovább, készülünk az újabb megmérettetésekre és természetesen szeretnénk a lehető legelőkelőbb helyezést elérni a bajnokság végén.

A mérkőzés hektikussága, a tény, hogy a jobb momentumokat nem sikerült hosszabb időn át fenntartani egyértelműen a fáradtság jele, a megrövidült keret rotálása komoly kihívás Nagy Dóra számára, főként úgy, ha magyar válogatott kaliberű és minőségi külföldi légiósok alkotják az ellenfél kezdőjét és cserepadját egyaránt.

22 eladott labdából 25 pontot kreált a DVTK, ami közel le is fedi a csapatok közti különbséget. Azonban ha dobáshatékonyságban nem is sikerült felvenni a versenyt rangos ellenfelünkkel – MTK Budapest 29%, Aluinvent DVTK Miskolc 46% –, az mindenképp üdítő adat, hogy a jókora fizikai fölényben lévő miskolciak egyetlen lepattanóval gyűjtöttek pusztán többet.

Következő alkalommal lehet és kell is javítani a játékon, hiszen újból otthon játszanak a lányok, méghozzá a ZTE NKK ellen, ami a szombatinál szorosabb ütközetnek ígérkezik.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!