Keresés

Hoztuk a papírformát

Publikálva: 2019.01.11 Frissítve: 2019.01.11 Rövidpályás gyorskorcsolya

Továbbjutottak versenyzőink.

A Hollandiában zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság első versenynapján hozta a papírformát az MTK Budapest mindhárom versenyzője.

Bácskai Sára Luca, valamint Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang egyaránt továbbjutott 500 és 1500 méteren, velük szombaton már a sprinttáv negyed-, míg a leghosszabb táv elődöntőjében találkozhatunk.

Liu Shaolin Sándor: – Továbbra is érzékeny a bokám, szerencsére korcsolyázás közben ezt kevésbé érzem, igaz, nem is merek még annyira bedőlni a kanyarokban, mint máskor. A célom az volt, hogy a pénteket rutinból megoldjam, mert úgy érzem, szombaton már minden jobb lesz. Eddig két távon ezt a tervemet sikerült végrehajtani.

Bácskai Sára Luca: – Nem tudom, valahogy gyengének érzem a lábam… Bízom benne, hogy szombaton már minden jobb lesz, erőt ad az is, hogy tavaly, a drezdai Európa-bajnokságon sem kezdtem túl fényesen, aztán mégsem szerepeltem olyan rosszul.

Forrás: A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Facebook-oldala.

Fotó: Fiát Blanka

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!