Atlétika
Krizsán Xénia

Hogyan tovább? - kard

Publikálva: 2020.05.31 Frissítve: 2020.05.31 Vívás – kard

Kardvívószakosztályunk vezetőjével, Puy Kristóffal tekintettünk vissza az elmúlt két hónapra.

– Hogy zajlanak jelenleg az edzések?

– A korlátozások enyhítésének köszönhetően visszatértünk a termi edzésekhez. A felnőtt válogatott versenyzőknek Gárdos Gábor tartja a tréningeket, míg az utánpótláscsoportok, illetve a szabadidős vívók Singer Martin alá tartoznak. Minden edzés előtt lázat mérünk, illetve 15 fős létszámstop van

– Milyen hatással volt az utánpótlásra a járvány?

– Sokan még önkéntes karanténban vannak, ezért a létszám egyelőre nem ugyanolyan, mint a járvány kezdete előtt, de idővel ez is javulni fog, nem gondolom, hogy a gyerekeknek alábbhagyott volna a lelkesedése. Ugyan elmaradt egy-két megmérettetés, és edzések sem voltak, szeptembertől remélhetőleg újra beindulnak a versenyek is.

– Mit tudtok az idei programról?

– Egyelőre a nemzetközi versenynaptár sincs készen, addig pedig a Magyar Vívó Szövetség nem tud lépni, amíg ez el nem készül. Amint megvan a globális program, okosabbak leszünk, de egyelőre nem tudjuk, mik a tervek.

– Milyen visszajelzéseket kaptatok az online edzésekkel kapcsolatban?

– Több mint húszan részt vettek az online oktatáson, és rengetegen küldtek nekünk videókat az otthon elvégzett munkáról. Ahhoz képest, hogy ennél a sportágnál rendkívül fontos az edzők jelenléte, sikeres volt a digitális oktatás. Mindenki jobban megismerte az online tanítás mivoltját, megtanultuk kezelni az ehhez szükséges szoftvereket, de remélem, hogy a jövőben nem kell majd őket használni, hiszen már nagyon vártuk, hogy visszatérjünk a terembe.  

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!