Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Hátrányból előnyt öklöztek (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2018.11.21 Frissítve: 2018.11.21 Ökölvívás

Drexler Gézáról írt az utanpotlassport.hu.

Számos nemzetközi siker fűzödik klubunk mesteredzője, Drexler Géza és ifjú tanítványai nevéhez. Elég csak Káté Gyulát, Lakatos Pétert, Barbosu Tibort, Harcsa Zoltánt, vagy épp Báki Alexet említeni.

– Sok csapzott hátterű fiatallal hozott össze a sors, nekik szerettem volna jövőképet felmutatni, s ebben a boksz volt mindig a legjobb partnerem – kezdte Drexler Géza. – Az egyik fiú rendszeresen a szomszéd utcában drogozott, én pedig nem tudtam ebbe belenyugodni. Beszélgetni kezdtem vele, majd lecsaltam a klubba. Előbb megvált káros szenvedélyétől, azután tanulni kezdett, nem is akárhogyan, hiszen orvos lett belőle. A diplomaosztás napján felhívott telefonon, hogy köszönetet mondjon nekem, és az az érett, felnőtt férfi egyszerűen elsírta magát. Ez volt életem egyik legszebb pillanata.

Mesteredzőnk másik kedvenc emléke Báki Alex Európa-bajnoki döntőjéhez kötődik.

– Ahogy vége lett a döntőnek, Alex hozzám rohant, pontosabban inkább repült, és bocsánatot kért minden korábban elkövetett fegyelmezetlenségéért. Hadd tekintsek mostantól úgy magára, mint az apámra, tette hozzá, s még a szavam is elállt a meghatódottságtól.

A teljes portrét IDE kattintva olvashatják.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!