Atlétika
Krizsán Xénia

Hat hét után eldobta a mankót (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2017.03.24 Frissítve: 2017.03.23 Sísportok

Miklós Edit január közepén szenvedett súlyos sérüléseket a Zauchensee-ben, a világkupafutam edzésén. A rehabilitációja jól halad, a reméltnél is gyorsabb a gyógyulása. Célja változatlan, 2018-ban olimpiai bajnok akar lenni Pjongcsangban. Az index.hu készített interjút az MTK Budapest sportolójával.

Miklós Edit jobb és bal térde is megsérült, előbbi súlyosabban, több szalagja és a porca is károsodásokat szenvedett. A balesete után azonnal megműtötték, és elég gyorsan mozgatni is kezdte a lábát. „Ha rajtam múlt volna, akkor már az első nap felkelek, de azt mondták, feküdjek még egy napot."

A síelő egyébként nem sietteti a gyógyulást, azt mondta, a testnek meg kell adni az időt, hogy meggyógyítsa magát. A második kontrollon kedvező eredményeket kapott, orvosa szerint a bal térde már száz-, míg a jobb hetvenszázalékos állapotban van.

Amikor bukott, gyorsan világossá vált számára, hogy nagy baj van, attól is tartott, hogy elszakadt az ín a térdkalácsában. 

„Nem voltam mérges, már a klinika felé tartva elfogadtam, hogy velem történt ez a baleset. Tíz éve nem voltam sérült komolyabban, a szervezetet igénybe vették az utazások, a 110 százalékon teljesített, versenyek, most úgy fogom fel, hogy pihenőt kaptam, amire szükségem volt" – mondta az olimpiai hetedik síelő egy sajtóbeszélgetésen.

Miklós Edit otthon, Csíkszeredán folytatja a rehabilitációt, a gyógytornát és az erőnléti edzéseket. „Nincs már fájdalmam, szinte teljesen le tudok már guggolni, a mankót hat hét után eldobhattam. Az ereket elszorító japán edzésmódszerrel és lézeres fényterápiával is segítem a rehabilitációt, de elsősorban a testem visszajelzéseire figyelek, nem a gépek adataira. Mentálisan is dolgozom, hogy ne felejtsem el, milyen szinten voltam, és hogy ne legyen bennem félsz."

A síző elmondta, taktikusan kell dolgoznia, mert a jobb és a bal térdének gyógyulási folyamata és terhelhetősége különbözik. Tavaly, a szezon előtt végeztek felméréseket, hogy mennyire hajlékony, milyen állapotban vannak az izmai. Ezek lesznek a referenciaadatok, ha újra rendesen tud edzeni. „Most az a cél, hogy százszázalékosan egészséges legyek, mert csak úgy tudok majd mindent kiadni magamból."

Májustól már indul az erőnléti felkészülés Zakariás Zsolttal, és a tervek szerint a síző szeptemberben már havon lesz. Decembertől pedig újra bekapcsolódik a világkupába. A legnagyobb versenye jövőre lesz, a 2018-as olimpiát meg is akarja nyerni. Sérülése miatt idén nem tudott a következő téli olimpia helyszínén edzeni, de mivel sok riválisa sem volt Pjongcsangban, nem lesz nagy hátrányban.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!