Atlétika
Nagy Marcell

Hárspataki Gábor bronzérmes

Publikálva: 2018.09.24 Frissítve: 2018.09.24 Karate

Négy sportolónkból neki sikerült legjobban az olimpiai kvalifikációs verseny.

Szeptember 21-23. között Santiago de Chilében rendezték meg a Series A Chile világeseményt, az olimpiai kvalifikáció első állomását, ahol az MTK Budapest négy versenyzője lépett tatamira.

Az első napon Sterck Laura női formagyakorlatban az első körben 4-1 re verte olasz ellenfelét, majd 3-2-re kapott ki japán ellenfelétől a második körben, így sajnos nem került vigaszágra.

Tamás Ferdinánd -67 kg-os kumitéban a legjobb 32 közé jutott a 128-as tábláról. Az első körben brazil  ellenfelét 5-4-re, majd az angolt 4-0-ra győzte le, végül a harmadik körben kikapott egy török versenyzőtől, a vigaszág így neki sem sikerült.

Czagány Dóra női -68 kg-ban vállsérülése miatt sajnos az első körben búcsúzni kényszerült.

Hárspataki Gábor a -75 kg-osok mezőnyében kiválóan menetelt célja, az olimpiai kvalifikáció felé. Az egyenes ágon szinte megsemmisítette ellenfeleit, az amerikait 6-0, a japánt 4-1, a kanadait 1-0, a törököt 1-0 arányban győzte le, de  sajnos a döntőbe jutásnál egy jordán versenyző bírói döntésnek köszönhetően megállította. Másnap azonban a bronzmérkőzésre nagyon motiváltan érkezett Gábor, és a meccs folyamán kétség sem férhetett hozzá, hogy ő fog nyerni spanyol ellenfelével szemben. Így is lett, 2-1 arányban győzve állhatott a dobogó harmadik fokára.

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!