Atlétika
Szabó Beatrix

Háromból három

Publikálva: 2018.10.15 Frissítve: 2018.10.15 Sakk

Mindhárom sakkcsapatunk győzelemmel rajtolt.

Remekül kezdték a szezont klubunk sakkcsapatai: háromból három győzelemmel. Megváltozott koncepcióval indultunk neki az idei budapesti csapatbajnokságnak: ahelyett, hogy mindenáron az érmekre hajtanánk, inkább a szakosztály olyan versenyzőinek igyekszünk játéklehetőséget adni, akik eddig nemigen jutottak szóhoz – mondta Balla Attila, szakosztályvezető. A budapesti csapatbajnokságot nem presztízsharcnak, hanem gyakorlóterepnek tekintjük. Ha egy tehetséges fiatal nem kap komoly feladatot, nem tud fejlődni. Ha csapataink küzdelem helyett nagy arányban, túl könnyen nyernek, nincs fejlődésre lehetőség. Ezért aztán nem elsősorban azokat játszatjuk idén, akik az NB-s csapatokban úgyis sztalhoz ülnek kéthetenként, hanem a többieket, vállalva a gyengébb csapateredményt is a jövő érdekében.

Kíváncsian, csöpp aggodalommal vártuk az első forduló eredményét. Nos, végül mindhárom csapatunk nyert, igaz, a csoportokban viszonylag gyengének számító ellenfelekkel szemben. Húsz ifi játszott, és több játékosunk is most mutatkozott be felnőtt csapatainkban. Egy-két kivétellel mindenki komoly partit játszott. A továbbiakban is igyekszünk ezt a politikát folytatni, persze a nagyon erős csapatok ellen megpróbálunk kicsit izmosabban felállni. A három csapat 36 táblájából 21 esetében ifjúságit szerepeltettünk. Kíváncsian várjuk, hogy most induló, rendkívül fiatal versenyzőink hova fognak eljutni 4-5 év múlva!

SENSE I.–MTK Budapest III. 5,5-6,5

SENSE II.–MTK Budapest IV. 4,5-7,5

Az ELTE egyetemi csapatának szerepét (a BEAC helyett is betöltő) SENSE budapesti csapatait 24 táblán sikerült legyőzni. Az első osztályú mérkőzést elsősorban a hátsó táblákon tudtuk megnyerni, Szente-Varga Fruzsina, Virág Bálint, valamint az újonc Elena Andrejeva és Michael Yip tudott győzni. Talán, ha a két kötelező ifjúsági tábla szabálya nincsen, nem hozzuk a csapatgyőzelmet.

A II. osztályban már egyértelműbb volt az erőfölényünk, amit Gehér László, Forgács András, Neszményi Zoltán, Kemény Vagyim, Szalay-Őcsák Bánk, Johan-Eerik Kolar tudott győzelem formájában érvényesíteni is.

ATTE-ARISZ–MTK Budapest V. 5,5-6,5

Leggyorsabban Nagy Sebi nyert, pár lépésben tisztet és ezzel partit, ellenfele inkább megkímélte magát a nyúzástól. Veres-Pataky Marci kapkodósan sakkozott, sajnos ő is hamar végzett. Radó Peti hosszú időn keresztül kihagyott a megnyitásból egy fontos lépést, állása szépen lassan szétesett és így komolyabb ellenállás nélkül vesztett. Radó Dávid nagyon okosan, győzelemre törően játszott, támadott, de végül be kellett érnie fél ponttal.

Bella Zsolt nem töltött élesre, végig kicsit jobban állva végül nem talált fogást ellenfelén, és végül békét kötöttek. Géczi-Zajzon Kristóf magabiztosan, ötletesen játszotta túl ellenfelét, és söpörte be a pontot. Újoncunk, Sainidis-Fábry Konstantin nagyon szépen játszott, de végül rossz tervet választott, és elvesztette a végjátékot. Kardos Levente szépen, türelmesen és jól játszott, azonban ideje fogytával talán kicsit hamar ajánlott döntetlent, játéka mindenesetre nagyon biztató volt.

Koltai Dóri úgy tűnik, megtanulta, hogy az egyenlő állás és a döntetlen között van különbség, nem fogadta el ellenfele ajánlatát, és végül tetszetős kombinációval megadásra késztette őt. Bíró Dani magabiztosan nyerte a végjátékot. Tóth Lili és Gergely Dani sakkoztak legtovább, mindketten nagyon érett, odafigyelős, izgalmas partikat.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!