Atlétika
Szabó Beatrix

Háromból három

Publikálva: 2019.03.05 Frissítve: 2019.03.05 Sakk

Mindhárom sakkcsapatunk győzni tudott a budapesti felnőtt csapatbajnokság vasárnapi játéknapján.

MTK III.–Tabáni Spartacus II. 7,5-4,5

Csapatunk 7,5-4,5-re nyert amivel harmadik helyen állunk, a dobogó szinte biztos, és a második helyezett is csak fél ponttal előz meg minket.
Az első táblán Dudás Eszter játszott Öngut Tamás ellen, ahol a megnyitás után kis pozíciós hátrányt láttam, amit ellenfele nyerésig tudott fokozni – írta Fodor Balázs beszámolójában.
A második táblán Laza Szabolcs, a középjátékban eléggé bonyolult álláshoz jutott, ami a bonyodalmak után végül döntetlen lett.
A harmadik táblán Juhász Ágoston ígéretesnek tűnő középjátéka után elvesztette az állást.
A negyedik táblán Fodor Balázs játszott: a megnyitás után egyértelműen jobban állt, a középjátékban kihagyott egy kicsit bonyolult, de fonalas nyerést, majd a végjátékhoz közeledve ellenfele remit ajánlott, amit elfogadott.
Az ötödik táblán Kovácsy Barnabás a középjáték után viszonylag simán nyert.
A hatodik táblán Gehér Koppány ellenfele gyalogot akart nyerni, tisztbukás lett végül, sima győzelem.
A hetedik táblán Waldmann Iván, a megnyitás utáni jobb középjátékát nyerésig fokozta.
A nyolcadik táblán Kálóczi Kristóf szokásos megnyitása után, szokásos támadással, szokásosan nyert!
A tizedik táblán Vitályos Márton körülbelül hat lépés alatt nyert, ha jól láttam ellenfele tisztet adott ajándékba.
A tizenegyedik táblán Yip Michael a megnyitás után szép fokozatos hozta ellenfelét nyomás alá, ami egy egész pontot jelentett csapatunknak.
A tizenkettedik táblán Kemény Vagyim érdekes, kicsit jobbnak tűnő állásában nem találta a nyerést, majd elfogadta ellenfele remiét.

MTK IV.–Sárkány DSE II. 6,5-5,5

Botlik Béla keményen küzdött, de az ellenfél nagyobb játékereje érvényesült. Andrejeva Elena nagy küzdelemben, hosszú partiban megszerezte a fél pontot erősebb ellenfelével szemben, a mérkőzés egyetlen döntetlennel végződött partija volt.
Ványa János mozgássérült ellenfelére való tekintettel külön teremben játszott: a megnyitásból kicsit jobban jött ki, majd ellenfele passzív lépését kihasználva simán nyert.
Gehér László jól állt a megnyitás után, a középjátékban a nagy bonyodalmakban jobban számolt és tisztet, majd játszmát nyert.
Lakatos Tamás nagyon gyorsan nyert.
Forgács Andrásnak beszorult a királyszárnya, amit az ellenfele kihasznált, és nyert.
Neszményi Zoltán játszott legtovább, a hajrában döntetlen vezérvégjátékot nyúztak, amelyben az ellenfél időzavarban hibázott, és Zoltán küzdőszelleme elnyerte jutalmát.
Kardos Leventének nem volt szerencséje: ellenfele tudásban a 3-4. táblán kellett volna játsszon, sajnos a parti gyorsan befejeződött.
Fábián László kicsit hátrányosabb állásból nyert, ellenfele hibáit kihasználva aktivizálta figuráit és az előnyt könnyedén érvényesítette.
Gervai István végig hátrányosabban állt, keményen küzdött, de a vereséget nem tudta elkerülni.
Bella Zsolt a megnyitástól kezdve rosszabbul állt, próbálkozott ugyan, de nem volt esélye.
Sainidis-Fábry Konstantin szépen játszva, viszonylag simán verte 400-zal magasabb élővel rendelkező ellenfelét.

MTK V.–HASE III. 6,5-5,5

Birovecz Ben Jordán sokáig iskoláztatta dr. Nagy Ervin nemzetközi nagymestert, sajnos a végén eltévedt a változatokban, és meg kellett elégednie a döntetlennel. Koltai Dani most a kedvenc Sárkánya ellen sokáig ismert utat követhetett világossal, majd a középjáték hibái után a gyaloghátrányos végjátékát nem tudta megmenteni. Koltai Dóri végig pluszban és győzelemre törően játszott, de döntő előnyt utólag a Chessbase sem talált a partijában, a döntetlenje így is jópár Élő-pontot ért. Varga Boldi végletekig kijátszott partijában 15 órakor végül – részben ellenfele segítségével – megtalálta a győzelemre vezető utat, és ezzel ő szerezte meg a csapatgyőzelmet.
Barsi Boti a középjátékban megszerzett gyalogelőnyét, bár sokáig próbálkozott vele, végül nem tudta teljes ponttá váltani.
Szalay-Öcsák Bánk tisztáldozatos matt-támadás segítségével egyórás villámgyőzelmet aratott. Wallis Jancsi rosszul értékelte az állást, korai tisztáldozatáért nem kapott elegendő kompenzációt, és bár ötletesen próbálkozott, végül az anyagi hátrányba belebukott.
Radó Dávid sokáig jól állt 500-zal magasabb élőjű ellenfele ellen, aztán a végjátékban elnézett gyalog után sajnos nem volt ellenszere.
Gergely Dani is a tőle megszokott módon jól tartotta 550-nel jobban rangsorolt ellenfelét, aki a végére azonban egyértelműen fölé kerekedett.
Tóth Lili messziről felutazva megint nem tudott rendes partit játszani, most legalább megjelent ugyan az ellenfele, csak a telefonját felejtette el kikapcsolni, úgyhogy csak a pontnak örülhettünk.
Bíró Dani aktívan sakkozva egyszerűsített nyerő bástyavégjátékra, amit remek technikával hozott is.
Koltai Anna igen izgalmas, anyagilag felborult partiban, az ellenfél királyát folyamatosan veszélyeztetve, nagyon sokáig játszva söpörte be a teljes pontot, igazán játszhatna többet is.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!