Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Három csapat, két bajnoki cím

Publikálva: 2016.04.13 Frissítve: 2016.04.13 Sakk

A budapesti sakk csapatbajnokság 11. fordulójában az MTK Budapest három csapata is asztalhoz ült, ráadásul a háromból kettő épp egymás ellen.

A budapesti felnőtt csapatbajnokság II. és III. osztályának magabiztos előnnyel lett bajnoka az MTK Budapest III. és IV. csapata, míg az V. csapat 7. lett a III. osztályban, így a mezőny első felében végzett (a végeredmény még nem hivatalos, de nem várható változás). Így jövőre a budapesti csapatbajnokság mindhárom osztályában érdekelt lehet az MTK. 
 
Szabolcsi János beszámolója szerint az MTK III. erősen tartalékosan állt fel, de fegyelmezetten és igényesen játszva így is 10,5:1,5 arányú győzelmet aratott a Pestszentlőrinc II. gárdája ellen.

A világossal játszók közül Halász Tamás az éltáblán, Szabolcsi János a harmadikon, Vitályos Marci az ötödik, és Tóth-Katona Tamás a hetedik táblán elég könnyű győzelmet aratott. Fodor Kornél a kilencediken tanulságos partiban kerekedett felül. Gehér Bottyánnak köszönet a játékért, ő még fiatalnak bizonyult ehhez az osztályhoz.

Sötéttel jobban meg kellett küzdeni. Szente-Varga Fruzsina kivédte ellenfele áldozatos támadását, és kegyetlenül visszaütött. Dudás Eszter elfogadott egy gyalogáldozatot. Ellenfele nagy támadásának kivédéséhez, és a győzelemhez némi szerencse, és öt óra kellett. Fodor Péter látványos támadással győzött. Gehér László ezúttal pozíciós erényeit csillogtatva nyert. Dr. Filep Tibor a csapat egyik újoncaként értékes döntetlent szerzett. Dr. Mérő László az utolsó táblán pontos végjátékvezetéssel megszerezte első MTK-s győzelmét.

Köszönet illeti a csapat tagjait, hogy kemény és ötletes játékukkal ilyen biztosan nyerték a bajnokságot.

Pestszentlőrinc SK II. – MTK Budapest III. 1,5-10,5
 
Balla Attila beszámolója szerint, az MTK IV. kvázi bajnokként ülhetett az asztalhoz a III. osztály másik kék-fehér csapatával szemben, azonban a rájátszásra vonatkozó szabályok miatt nem volt esély a szokottnál sokkal tartalékosabban kiállni, a túlnyomórészt ifikből álló „kiscsapatunknak” ezúttal is a tisztes helytállás jutott osztályrészül, míg a IV. csapat újabb győzelmével a szezon összes mérkőzését megnyerve, 10 pont előnnyel lett bajnok.
 
Az egyesen Koltai Dániel ígéretes állást vesztett el Michael Yip ellen (talán az időzavar, talán Mike rutinfölénye miatt), a kettesen Gehér Józsi és Szép Janó hamar megbékéltek, ugyanerre az eredményre Horányi Gábor és Czumbel Péter, illetve Pirity Tamás és Kálóczi Kristóf tartalmasabb partiban jutott. A rendszeresebb sakkozásba épp visszarázódó Csontos Dávid tisztet nézett el Gehér Koppánynak, Balla Attilát is hasonló módon szánta meg Barsi Botond. Kemény Vagyim heves középjátékbeli küzdelmek után kerekedett felül Wallis Jánoson. Gervai István inkorrekt tisztáldozattal indított támadással próbálta felőrölni Varga Boldizsár királyállását, aki ezt megbüntetve szerezte az V. csapat egyetlen – táblán megszerzett – győzelmét.
 
Birovecz Ben Jordán jó csapattárshoz méltó módon nagyon le akarta győzni Róna Andrást, ám a forduló messze leghosszabb partijának a végén kölcsönösen nyerhetetlen bástyavégjátékra jutottak. Fábián László gyors győzelmet aratott Pirity Máté fölött, majd mikor Szili András versenybíró tájékoztatta, hogy épp ezzel a ponttal lett matematikailag is behozhatatlan az előny, tréfásan megjegyezte, hogy örül, hogy végre felfedezték, mint sakkozót, ki tudott törni az ismeretlenségből. Kalocsai László sajnos egészségügyi okokból kénytelen volt lemondani a partit, tartalék pedig nem volt helyette, így Urbán András játék nélkül nyert. Az utolsó táblán Bella Zsolt és Kánai Bende fordulatos schnell rangadóján végül a tapasztaltabb játékos mosolya lehetett egy árnyalatnyival boldogabb.

MTK Budapest IV. – MTK Budapest V. 8-4

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!