Atlétika
Nemes Rita

Győztes nyitány

Publikálva: 2018.04.03 Frissítve: 2018.04.03 eSport

Csapatunk a Csiga FC ellen kezdte meg második bajnoki idényét.

Csiga FC - MTK Budapest eSport 0-1 (0-0)

Csapatunkban minimális változás történt a bajnoki szünetben, érkezett Kevinho, aki a széleken hátvédként és támadóként is bevethető. Távozott a csapatból Kurtsits, aki új poszton, a kapuban próbál szerencsét, ehhez sok sikert kívánunk neki! 

A bajnoki idény első mérkőzésén a Csiga FC volt az ellenfél. Pedro nem állt a csapat rendelkezésére, így kissé felforgatott kezdővel álltunk ki. A kapuban Ciprus, a védelemben Sliders, Czifra Ati, Latyak és Balásfalvi, középen Majorosi, Kárpáti, Donát, Rácz Bandi és Kevinho, csatárposzton pedig Horvát Bazsi szerepelt.

Az „odavágó" aktívan kezdődött, Kevinho átlövését kellett védenie az ellenfél kapusának az 5. percben, hamarosan pedig a mi kapunk forgott veszélyben, kapufát lőtt a Csiga, de les miatt szabadrúgást kaptunk. A játék képe hamar megváltozott, inkább a középpályás párharcok domináltak, a félidő hajrájáig kellett a következő lövésig várni, Latyak fejelt szögletből, de hárított a kapus.

A fordulást követően magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, Rácz Bandi távoli lövése is jelezte csapatunk szándékát. Az 53. percben Kevinho a jobb oldalon mozgatta a támadást, bepasszolt labdáját Majorosi rúgta kapura, de a bevetődő Kolompárról a labda centikkel ugyan, de a kapu mellé gurult. A szögletből Sliders fejelt kapura, a gólvonalról mentett a védelem. Az 59. percben Majorosi lőtt balról, Gella lábában elakadt a játékszer, majd Bazsi ugrott ki a védők mögé, de ő sem tudta – még – bevenni a Csiga kapuját. Támadás támadást követett, jöttek a lövések, de a derekasan védekező Csiga állta a sarat, és már-már úgy tűnt, nem tudunk fogást találni rajtuk.

A 84. percben Sliders labdaszerzéséből Majorosi, majd Kevinho volt a labda útja, újonnan igazolt szélsőnk Bazsinak passzolt, aki az ötös sarkáról a hosszú alsóba bombázott, megszerezve a vezetést csapatunknak. (0-1) A középkezdést követően tartottuk a labdát, lassan építkeztünk előre, így ellenfelünk nem tudott támadni, a percek pedig hamar leperegtek, három ponttal kezdtük a bajnokságot.

MTK Budapest - Csiga FC 4-2 (1-2)

A visszavágóra változatlan felállásban készültünk, és a játékfelfogás sem módosult, próbáltunk többet kezdeményezni, így a kontrák voltak a legfőbb ellenfeleink, ezekből remekül indult a Csiga. A 15. percben a bal szélen futott el Ironman, jobbról érkezett Kolbinho, és a berepülő védő előtt a kapuba tudta pöckölni a labdát. (0-1)

A hidegzuhany után Bazsi egyből helyzetig jutott, de lövése elkerülte a kaput. Percekkel később ismét a mi hálónkban landolt a labda. Szabadrúgáshoz jutott ellenfelünk a jobb szélen, amit a védelem mögé löbböltek, Ironman pedig kapásból a rövid felsőbe bombázott, Ciprusnak esélye nem volt a védésre. (0-2)

Kétgólos hátrányban agresszívebb támadójátékot mutattunk, és ennek meg is lett az eredménye. Sliders passzolt Majorosinak, aki a kiugró Kevinho elé tálalt, aki az előző mérkőzésen előkészített, most pedig gólt szerzett, és akárcsak Bazsi, ő is az ötös sarkáról lőtt a kapuba, igaz ő a rövid alsót vette be. (1-2)

A pihenőre így feltüzelve, mentálisan jó állapotban mehettünk, és hamar egyenlíteni is tudtunk a második játékrészben. Az 51. percben Majorosi szerzett labdát, majd váratlan csellel három védőt fektetett el, a középre belépő negyedik előtt pedig elemi erővel bombázott a kapu bal alsó sarkába. (2-2)

A csapat nem állt vissza az egy pont birtokában, továbbra is harcias, kemény támadófutballt erőltetett rá a Csigára, akiknek így nem maradt más, csak a védekezés, igaz Ciprusnak párszor résen kellett lennie, amikor kontrából felértek a kapunkhoz.

Az utolsó 10 percben sikerült magunk javára fordítani a mérkőzést, és az eredményt is. A 80. percben Bazsi kapott tökéletes labdát Rácz Banditól, és 7 méterről – ismét – a hosszú alsóba lőtt. (3-2)

A lendület visszafogottabb lett, de a 87. percben végleg eldőlt a mérkőzés. Majorosi szerzett labdát a jobb szélen, középre ívelt, ahol a védő levette, Bazsi pedig szemfülesen a játékos és a játékszer közé lépett, és kapásból bombázott a kapu bal oldalába, beállítva a végeredményt. (4-2)

Az MTK Budapest eSport szakosztály támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!