Kézilabda
Szőke Szonja

Győztes kezdés a US Openen

Publikálva: 2019.08.21 Frissítve: 2019.08.21 Tenisz

Timi nagy csatában, brékhátrányból nyerte meg a döntő játszmát.

US Open, selejtező, 1. forduló
Babos Tímea (19.)–Nara Kurumi (japán) 6:1, 4:6, 6:3

A mérkőzés 2 óra 1 percig tartott New Yorkban.

Simán indult, aztán a második és harmadik játszma már nagy és fordulatos csatát hozott a selejtező első fodulójában.

A 31 perces első játszma eleje még szorosan alakult, a folytatás viszont egyoldalú volt. Timi a nyitó gémben 15-re nyerte el Nara adogatását, majd két bréklabdáról hozta a saját szerváját.

A japán játékos 2:0 után szépített, de jött az ellenfél remeklése. Timi az ötödik gémben 0-ra, majd 5:1 után 40-re vette el Nara adogatását.

A 45 perces második játszma sajnos fordulatot hozott. A japán játékos ekkor már stabilabban szervált, majd 2:2 után brékelt 30-ra. Timi ugyanilyen választ adott, de a következő adogatójátékban újra csak két labdamenetet nyert meg.

Ezt az előnyt már megőrizte Nara, a nyolcadik gémet fogadóelőnyről hozta. A következő játékban Timi 40-0-ra is vezetett, aztán hamarosan három szettlabdát kellett hárítania. Az MTK Budapest teniszezője végül hozta az adogatását, de utána nem volt esélye fogadóként.

A döntő felvonás harmadik játékában Timi 40-30-ról veszítette el a szerváját, ám ezt követően – hatalmas csatában – brékelt 40-re. Ezután jött a sorsdöntő gém: Nara fogadóként 40-0-ra elhúzott, és újabb bréklabdát harcolt ki egyenlő után. Azonban a hatalmas elszántsággal küzdő magyar játékos megnyerte a szerváját, majd 15-re elvette Nara adogatását.

Timi 4:2 után semmire hozta saját gémjét, majd ellenfele szépítését követően kihasználta a második mérkőzéslabdáját, így bejutott a selejtező második fordulójába.

A következő ellenfele Lara Arruabarrena lesz.

Az 1992. március 20.-án született spanyol játékos 157. a WTA ranglistáján, pályafutása legjobbjaként 52. (2017. július 3.) volt. Arruabarrena eddig 2 WTA Tour-, 1 WTA125-ös és 12 ITF-versenyt nyert meg egyesben.

A két játékos eddig négyszer találkozott: Arruabarrena 2013-ban Eastbourne-ben 6:4, 6:4-re, 2015-ben Nürnbergben 6:2, 7:5-re, tavaly a Roland Garroson 7:6, 6:3-ra, míg idén Bogotában 6:7, 6:4, 6:1-re győzött.

Forrás: babostimea.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!