Atlétika
Nemes Rita

Győzelmi reményekkel

Publikálva: 2017.03.24 Frissítve: 2017.03.24 Kosárlabda női

Utolsó fordulójához érkezett a női kosárlabda NB I alapszakasza. Városmajori kosárlabdázóink a PINKK Pécsi 424 vendégei lesznek Kozármislenyben, és bár hosszú lesz az út, nagyon szeretnék második sikerüket is begyűjteni a lányok.

Legutóbbi, mindezidáig egyetlen győzelmét épp a PINKK ellen aratta az MTK Budapest női kosárlabdacsapata. A decemberi alapszakasz mérkőzésen nagy csatában sikerült 66-55-re nyernie Nagy Dóra együttesének.

Azóta sok mindent megélt mindkét gárda, míg Budapesten elvesztették – az „odavágón” remeklő, 17 pontig jutó – Baksa Bettinát, addig a tavalyi bronzérmes – nem pusztán Kozármislenybe költözött, de – amerikai légióssal frissítette fel keretét.

Halmai Gábor csapata Monica Louise Engelmannal egészült ki a téli átigazolási időszak lejárta előtt, aki eddigi hat mérkőzéséből mindegyiken kezdő volt, átlagban 14 pontos teljesítménnyel. Azonban ezalatt, csupán egy meccsen tudott győzni szombat esti ellenfelünk, kik némi meglepetésre a ZTE NKK otthonában tudtak nyerni. A 3-16-os győzelem-vereség mutatóval rendelkező PINKK Pécsi 424 tavasszal, hazai környezetben a Vasas Akadémia ellen aratott még sikert.

A hazai pálya minden bizonnyal sokat számíthat majd hétvégén, hiszen Baranyán túl, nemcsak az MTK Budapest otthonából, de a Vasas és a BEAC vendégeként is vesztesen térhettek haza.

Eközben a fővárosban hektikusan váltják egymást a felemás védő és támadóteljesítménnyel lehozott találkozók, a pálya mindkét oldalán egyszerre konzisztens, agresszív játékot nehezen tudott produkálni Nagy Dóra együttese.

Igaz, kevés bajnoki volt a naptárban, melyen sajátjukkal azonos súlycsoportú ellenfelet kaptak Zsovár Orsiék. Ezúttal azonban nem lehet ilyen kibúvó, az alsóházi csapatok erőpróbáján nagyjából megegyező erők csapnak össze.

A már említett amerikai légiósuk mellett, a PINKK további két külföldi játékosára kell felhívni a figyelmet. A szerb irányító Katarina Risztics és a szintén szerb center Nevena Markovics formája ugyanakkor közel sem mondható kiegyensúlyozottnak. Egy-egy alkalommal jutott el tíz pontig a két játékos az elmúlt öt fordulóban, nem véletlen, hogy a kezdő ötös közé sem tudják folyamatosan beverekedni magukat. Magyar kiválóságaik is akadnak, Gémes-Sarok Nikolett, Ruják Nóra és Bozóki Bettina a rutinosabbakat, Benke Sára és Sánta Petra a fiatalságot képviseli.

Bár fájó vereséget szenvedtek két hete a BEAC otthonában, ezt követően pihenhettek riválisaink, míg Nagy Dóráék a legjobb négybe jutásért küzdő Győrt fogadták. Frissességnek tehát nem kérdés, a budapesti kék-fehérek vannak inkább híján, de súlyos sérülés nélkül vészelték át az elmúlt napokat.

Ugyan messzire kell érte utazni, de fegyelmezett védekezéssel, eltökélt, magabiztos, pontos támadójátékkal nem lehetetlen feladat elhozni azt a hőn áhított második győzelmet.

Női kosárlabda NB I 22. forduló PINKK Pécsi 424 – MTK Budapest

Március 25. 18:00 Kozármislenyi Sportcsarnok

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!