Atlétika
Nemes Rita

Győzelem a főpróbán

Publikálva: 2017.09.02 Frissítve: 2017.09.02 Kézilabda

Győzelemmel abszolválta utolsó felkészülési mérkőzését Golovin Vlagyimir együttese.

MTK Budapest – PC Trade Szeged KKSE 28-21 (16-10)
Elektromos Csarnok
Vezette: Bócz, Wiedemann

MTK Budapest: Terenyi, Hlogyik, Putz – Barna, Blaubacher 1 (1), Blazsek, Dakos 1, Gorilszka 4 (2), Juhász E., Karnik 4 (2), Kovács G., Kuti 2, Mód 1, Sallai 3, Slakta 4, Szádvári 4, Tóth E. 3

Péntek délután, a PC Trade Szeged KKSE ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését az MTK Budapest női kézilabdacsapata. Bakó Botond együttese nehéz ellenfélnek ígérkezett, a szegediek az előző szezont a második helyen zárták az NB I/B Keleti csoportjában, hajszállal maradva le a feljutásról.

Golovin Vlagyimir sérülés miatt továbbra sem számíthatott Lana Frankovicsra és Stranigg Zsófira, ott volt ugyanakkor a kék-fehérek keretében Barna Éva, illetve a Ferencvárostól érkező Mód Noémi.

Az MTK Budapest már a találkozó első perceiben magához ragadta a kezdeményezést, hamar lerázta ellenfelét, és korán megszerzett előnyét az idő múlásával folyamatosan növelte. A fővárosiak a játék minden elemében felülmúlták a hősiesen küzdő szegedieket, de elsősorban a védekezésük érdemel dicséretet: a kék-fehérek hátsó alakzata keményen, fegyelmezetten harcolt a vendégek rohamaival, és a kapusok is mind fontos védésekkel járultak hozzá a sikerhez. Természetesen a góllövéssel sem volt gond: Lilija Gorilszka, Karnik Szabina, Slakta Petra és Szádvári Krisztina egyaránt négy gólig jutott. Golovin Vlagyimir minden fiatalnak lehetőséget adott a bizonyításra, és mindannyian éltek is vele, nem tudott felzárkózni a Szeged, így győzelemmel zárult a kék-fehérek főpróbája.

Az MTK Budapest szeptember kilencedikén, a Siófok otthonába kezdi meg bajnoki szereplését.

Golovin Vlagyimir:Felemás érzéseim vannak. Tudtuk, hogy a Szeged az NB I/B-ben szerepel, azt reméltem, hogy ellenük önbizalmat szerezhet a csapat. Voltak nagyon jó megoldásaink, de időnként akadozott a gépezet, nem volt elég gördülékeny a támadójátékunk. 21 gólt kaptunk, de abból nagyjából ötöt az utolsó három percben, szóval a védekezéssel és a kapusteljesítménnyel elégedett vagyok. 

 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!