Kézilabda
Farkas Johanna

Gólzápor Győrben

Publikálva: 2017.10.18 Frissítve: 2017.10.17 Sándor Károly Akadémia

U19-es csapatunk hetet rúgott az ETO-nak, Agárdon a játék szép volt, az eredmény felemás lett.

U19
ETO FC Győr - MTK Budapest 3-7 (1-2)

MTK Budapest: Varasdi – Szabó, Molnár, Jámbor, Nagy – Mezei, Bidzilya, Dencinger – Gréczi, Kisari, Kugli.

Csere: Molnár helyett Balogh (67. perc), Kugli helyett Modrovics (70. perc), Gréczi helyett Papp (79. perc), Dencinger helyett Fodor (79. perc)

Sárga lap: Dencinger (57. perc)

Gólszerző: Kisari (20. perc, 36. perc), Balogh (70. perc), Gréczi (79. perc), Mezei (84. perc), Bidzilya (86. perc), Modrovics (88. perc)

Salkovics Gábor értékelője: – Jobban kezdtük a mérkőzést, mint a győriek, több lehetőségünk volt. Az első kontrát követően megszerezték a vezetést, de erre Kisari büntetőből és akcióból válaszolni tudott. A hazaiak agresszív, néha durva játékot mutattak, aminek eredménye több sárga lap volt már az első félidőben, és habár a második játékrész elején megfordították a mérkőzést, a korábbi lapok miatt több kiállítás is volt, így nemcsak egyenlíteni, de győzni is tudott a csapat.

U17
MTK Budapest - ETO FC Győr 2-1 (1-0)

MTK Budapest: Tóth – Kosznovszky, Sághy, Mogyorósi, Zana – Kata, Kovács, Törőcsik – Zuigéber, Pál, Kapronczai.

Csere: Kapronczai helyett Forrai (63. perc), Pál helyett Font (71. perc), Törőcsik helyett Dér (72. perc)

Sárga lap: Kata (37. perc), Zuigéber (55. perc)

Gólszerző: Törőcsik (39. perc), Zuigéber (79. perc)

Székely Zsolt beszámolója: – Végig jobban játszottunk ellenfelünknél. Jellemző, hogy mindkét gólunkat szerencsés körülmények között szereztük, míg a szépen kidolgozott, hatalmas helyzeteinket elpuskáztuk. Mivel a második találatunkat csak a mérkőzés hajrájában szereztük meg, így hiába domináltunk végig a mérkőzésen, az utolsó percig izgulnunk kellett. Nagy utat tettünk meg eddig a győzelemig, de ez csak egy részsiker, amit észre sem szabad venni.

U16
MTK Budapest - ETO FC Győr 1-2 (0-1)

MTK Budapest: Bencze – Tarjáni, Nagy, Csinger, Helembai – Dóra, Farkas, Várkonyi – Kiss, Sali, Szalka.

Csere: Szalka helyett Abért (68. perc), Kiss helyett Galó (83. perc), Tarjáni helyett Kardos (86. perc)

Sárga lap: Nagy (81. perc), Csinger (87. perc)

Gólszerző: Kiss (46. perc)

Székely Zsolt értékelője: – Az első félidőben úgy éreztem, osztálykülönbség volt a javunkra. Ha egy csapat ilyen fölényben játszik, annak a gólokban is meg kell mutatkoznia! Hozzáteszem, nem voltak igazán nagy helyzeteink, de a fölényünkhöz nem férhetett kétség. Aztán a félidő hajrájában hihetetlenül peches gólt kaptunk. A második játékrész első másodperceiben egyenlítettünk, ami megerősítette bennem az érzést, hogy biztosan nyerni fogunk. Ám az idő előrehaladtával egyre fogyott a fölényünk, ellenfelünk pedig ragyogóan kontrázott. Így a helyzetek alapján megérdemelték a győzelmet, még ha a mérkőzés nagy részében sokkal jobbak is voltunk. Fontos, hogy jó úton haladunk, ami a szezon további meccsein eredményekben is meg fog mutatkozni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!