Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla

Folytatódik a bajnokság

Publikálva: 2017.12.29 Frissítve: 2017.12.29 Kézilabda

A K&H női kézilabdaliga kilencedik fordulójában Székesfehérvárra látogatunk.

December 30-án, majd másfél hónapos szünetet követően, folytatódnak a K&H női kézilabdaliga küzdelmei. Csapatunk – csakúgy, mint egy évvel korábban – ezúttal is az FTC-Rail Cargo Hungariával készült a szünet első három hetében.

– Kiválóan telt a közös három hét – kezdte vezetőedzőnk, Golovin Vlagyimir. – Többször játszottunk egymás ellen, de most inkább az erőnléten volt a hangsúly, illetve az erő- és gyorsaságfejlesztésen. Tord Ellingsen írt programot a lányoknak, remélem ezúttal is megmutatkozik majd az eredményekben az elvégzett munka.

A szünet előtti első nyolc forduló nem egészen úgy sikerült, ahogy reméltük: csapatunk a 12. helyen áll, a Vasast és a Békéscsabát megelőzve.

– Felemás érzéseim vannak. Mindenképpen kevés pontunk van, elsősorban a Kecskeméten hagyott kettő hiányzik. Sokat kell javulnunk, főleg a stabilitás, kiegyensúlyozottság terén, hajlamosak vagyunk beleragadni egy-egy hullámvölgybe. Ugyanakkor a Dunaújváros és a Kisvárda ellen már bizonyítottuk, hogy van tartása a csapatnak, az ellenük szerzett egy-egy bravúrpont még jól jöhet a végelszámolásnál.

A K&H liga kilencedik fordulójában csapatunk a hetedik helyen álló Alba Fehérvár KC otthonába látogat. Legutóbb november 10-én jártunk a KÖFÉM Sportcsarnokban, Deli Rita tanítványai akkor 31-27-re győzni tudtak a Magyar Kupa negyeddöntőjében. 

A szombati mérkőzésen Andorka Miklós és Hucker Róbert fújják a sípot.

2017. december 30. 18:00 Alba Fehérvár KC – MTK Budapest; KÖFÉM Sportcsarnok (8000 Székesfehérvár, Verseci u. 1-15.)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!