Atlétika
Krizsán Xénia

Fényes jövő előtt állunk (GALÉRIA)

Publikálva: 2016.06.21 Frissítve: 2016.06.21 Vívás

Majd' minden utánpótlás-korosztályban tapsolhattunk fiatal párbajtőrözőink sikerének.

Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban rendezték a legfiatalabb törpici (2005.01.01. után születettek) párbajtőrözők 2015/16-os idényzáróját, mely egyben Dr. Fenyvesi Csaba emlékverseny is, valamint a másik három – gyermek (2003.01.01. – 2004.12.31. között születettek), újonc (2002.01.01. – 2004.12.31. között születettek), serdülő (2001.01.01. – 2004.12.31. között születettek) – korosztály utánpótlás országos bajnokságát is. Az Olimpici versenysorozatban bizonyították a fiatal vívóink, hogy fényes jövő előtt áll a hazai párbajtőr szakág is.

A hatnapos verseny csütörtöki nyitóünnepsége után, a gyermek fiú és leány egyéni megmérettetésekkel kezdődött az utánpótlás országos bajnokság, pénteken pedig ugyanennek a korosztálynak a csapatversenyeivel folytatódott. Szombaton már az újoncok vették birtokba a pástot, ekkor a fiú és a leány egyéni versenyeket, vasárnap pedig az újoncok csapatversenyeit bonyolították le. Hétfőn és kedden már a legidősebbek következtek, amikor a serdülő fiúk és lányok egyéni, majd csapatviadalain tapsolhatott a közönség. Közben persze a legkisebbek – a törpicik – is pástra léptek. A korosztály idényzárója pénteken, a fiúk egyéni megmérettetésével kezdődött, majd szombaton a fiú csapatokkal folytatódott. Vasárnap és hétfőn már a lányok léptek pástra, először az egyéni, majd pedig a csapatversenyek keretében.

Lássuk, az MTK Budapest fiatal párbajtőrözői milyen eredményekkel zárták a rangos viadalt, haladjunk időrendben!

1. nap: A gyermek fiúk mezőnyében, a 111 induló közül a legelőkelőbb helyezést Várkonyi Borisz érte el, 17. lett. A gyermek lányok között, ahol 67-en indultak, Miskó Dorina hatodik lett.

2. nap: A gyermek fiú csapatok 24-es mezőnyében, és a 8 leány csapat között az MTK Budapest mindkét gárdája – a fiúk, Várkonyi Borisz, Bukva Dávid, Somody Soma, Fábián Csaba, míg a lányok Miskó Dorina, Mag Sára, Kovács Eszter, Berta Míra összeállításban – 4. lett. Elindult a legkisebbek viadala is, a törpici fiúk 66 fős mezőnyében Dunay Máté 5. helyen végzett, ezzel pedig  az éves összesített ranglistán 2. lett a törpici korosztályban.

3. nap: A 106 újonc fiú között Bartkó Levente felállhatott a dobogó harmadik fokára, az újonc lányok 52-en indultak, és köztük lett magyar bajnok Muhari Eszter, míg Kovács Míra a 8. helyen zárt. A nap harmadik versenyszámában a 13 törpici fiú csapat mérte össze tudását, és a kék-fehér egység – Dunay Máté, Koronczai Sámuel, Tömösvári Botond összeállításban – a 6. helyen fejezte be a napot.

4. nap: A 19 újonc fiú-, valamint a 8 leány csapat között mindkét egységünk bajnok lett, így ezen a napon az MTK Budapest fiú (Bartkó Levente, Osman Maruan, Szabó Kristóf, Várkonyi Borisz) és leány (Muhari Eszter, Tóth Jázmin, Paschek Dorottya, Molnár Fanni) újonc gárdája is magasba emelhette a győztesnek járó serleget. Az újonc éves összesítettben a lányoknál 1. Muhari Eszter, 3. Tóth Jázmin, míg a fiúknál 2. Bartkó Levente. A törpici lányok 72 fős mezőnyében Lebor Hannah 4. lett.

5. nap: Megkezdték a legidősebbek is. A 87 serdülő fiú között Bartkó Levente 13. lett, a 68 fős leány mezőnyben pedig Muhari Eszter ismét magyar bajnoki címet szerzett,  Peremiczki Zsófia harmadik helyen zárt. Az éves összesítettben 2. Muhari Eszter, 3. Tóth Jázmin és Peremiczki Zsófia. A 15 törpici leány csapat viadalán, a kék-fehér egység, a Galli Noella, Lebor Hannah, Nébald Franciska, Pethő Nóra összeállításban 3. lett. A törpici leány éves összesítettben 3. Lebor Hannah.

6. nap: Elérkeztünk az ob utolsó – keddi – napjához. A serdülő fiú csapatok között 15 egység sorakozott fel a kezdésnél, az MTK Budapest a Burás Dávid, Osman Maruan, Gergely-Bányai Balázs összeállításban éppen lecsúszott a dobogóról, negyedikként zárt, míg a másik kék-fehér csapat (Bartkó Levente, Szabó Kristóf, Dancs Balázs, Ujvári András) 13. lett. A 12 serdülő leány csapat versenyében pedig az első helyen zárt a Muhari Eszter, Máté Anna, Tóth Jázmin, Peremiczki Zsófia összeállítású kék-fehér alakulat, így ismét bajnoki címet ünnepelhettünk.

2016. év felfedezettje, az MTK Budapest tehetséges párbajtőrözője, Muhari Eszter lett.

További részletekért és a fényképgalériák megtekintéséért kattintson IDE!

Olimpici – Mert vívni érdemes!

(Forrás: olimpici.hu)

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!