Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Fények az alagút végén (GALÉRIA+VIDEÓ)

Publikálva: 2019.02.03 Frissítve: 2019.02.03 Kosárlabda női

Noha messze álltunk a bravúrtól szombaton Zalaegerszegen, ez a mérkőzésünk végre már nem a teljes kilátástalanság jegyében telt: védekezésben voltak biztató jelek.

Tudtuk, hogy nehéz lesz. Eleve nehéz ellenféllel kellett megmérkőzni, és a helyzetünk is nehéz, utolsó helyezettként, ráadásul két kiadós pofon után nem is lehetne nehezebb. A sikertelenséget nagyon nehéz hosszú távon elviselni, hiába vannak részsikerek, ha a csapat nem tudja azokat győzelemre váltani, bele lehet fásulni, márpedig az MTK Budapest legutóbb november 10-én ízlelhette meg a diadal ízét. Az előző két meccs gyenge teljesítménye minden bizonnyal ennek tudható be, nem annak, hogy játékosaink elfelejtettek kosárlabdázni: nagyon mély gödörbe kerültünk, elveszett a lendület, a tűz, ami pedig korábban jellemezte együttesünket.

Mi tagadás, nem indult jól a szombati meccs sem, az első negyedben mindössze négy pontot sikerült dobni a ZTE NKK-nak, amiben azért nyilván közrejátszott az is, hogy vezetőedzőnk eleinte nem engedte a csapatot figurákat játszani, mondván, a játékosok találják meg a helyzeteket így is, hogy ne csak sémákban gondolkodjanak. Viszont annak legalább örülhettünk, hogy csak 17-et kaptunk tíz perc alatt, az sem sok, arányaiban, néggyel felszorozva 68-at vetített előre a meccs végére. Nos, ennél kicsit több, 80 lett végül a három idegenlégióst bevető egerszegiek által elért összesített pontmennyiség, de szerencsére nálunk is fokozatosan javult a dobáspontosság.

A végeredmény így 80–45 lett – érdekesség, hogy hajszálpontosan ugyanezek a számok álltak a kijelzőn legutóbbi idegenbeli meccsünk befejezésekor is. Csak éppen nagyon nem mindegy, hogy élcsapattól kapunk ki így, ami reális, vagy egy alsóházi rangadón... A krónikához tartozik, hogy végre nincs sérültünk, így Nagy Dóra tíz embert tudott rotálni, viszont aki a statisztikába belepillant, azt is észreveheti, hogy nem játszott Baksa Bettina: nos, ő hétfőn leadta a szerelését.

Nagy Dóra: – Ezen a meccsen a védekezésünkbe lehet kapaszkodni. Nagyon gyors volt a játék, ami jó volt számunkra, igaz, nem mentek be a dobásaink. Azt gondolom, immár jó úton haladunk, de türelmeseknek kell lennünk, és egyre jobb meccseket tudunk majd játszani a folytatásban.

Végeredmény:

ZTE NKK–MTK Budapest 80–45 (17–4, 22–12, 23–12, 18–17)

Statisztika
Interjúk a Facebook-on

 

Fotó: ZTE NKK

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!