Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Félévértékelő Kanta Józseffel

Publikálva: 2018.01.04 Frissítve: 2018.01.03 Labdarúgás

Első helyen várja csapatunk a Merkantil Bank Liga 2017/18-as idényének tavaszi folytatását. A sikeres őszi szezon letéteményeseit félévértékelő beszélgetésre hívtuk, hogy ugyanazon kérdésekre válaszolva tekintsenek vissza az elmúlt időszak történéseire. A beszélgetések sorát a csapat kapitányával, Kanta Józseffel folytatjuk.

– Új csapat állt össze, új edzői gárda érkezett nyáron. Milyen most ehhez a közösséghez tartozni?

– Elég sok változás volt a nyáron a csapat körül, ilyenkor általában időbe telik, mire kialakul a megfelelő atmoszféra és csapatszellem. Szerencsére nálunk ez egyáltalán nem volt jellemző, ugyanis az első perctől kezdve éreztem, hogy nagyszerű „öltözőnk” lesz. Az edzői stáb is gondoskodott erről, hiszen rengeteg csapatprogramot szerveztek, melyek mind hozzájárultak az összetartó közösség kialakulásához. Boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek!

– Hogy láttad a csapat őszi szereplését? Többet vártál magatoktól, esetleg túlszárnyalta a gárda az előzetes várakozásaidat?

– Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi helyzetünkkel. Ha az idény elején megkérdezik, azt hiszem minden MTK-s érzelmű ember elfogadta volna, hogy vezessük a bajnokságot és a kupában is versenyben legyünk. Persze van hova fejlődni, de a kialakult pozíciónk nálam rendben van, erre már lehet építeni.

– Mennyire vagy elégedett a saját teljesítményeddel?

– Elégedett nem lehetek, csalódás volt a teljesítményem az egész évet figyelembe véve. Viszont én nem az az ember vagyok, akit egy gyengébb év után le lehet írni, egyszerűen nem ilyen fából faragtak. Nagyon elszánt és motivált vagyok, biztos vagyok benne, hogy 2018 az én évem lesz!

– Szerinted melyik volt az „ősz meccse”, vagy mi volt az „ősz pillanata”?

– A Soroksár elleni találkozót választanám az ősz meccsének, ahol két támadószellemű csapat, szórakoztató meccset játszott, sok góllal. Az ősz pillanata Lencse Lala, ceglédi győztes gólja volt. Érezni lehetett annak a találatnak a speciális jelentőségét, még az öltözőben is a lefújás után.

– A tabellán elfoglalt pozíciónk már nem lehet jobb, de esetleg van valami, amiben javulnunk kell a tavaszi szezonra?

Mindig van hova fejlődni, nagy hibát követnénk el, ha most megelégednénk magunkkal. Biztos vagyok benne, hogy az edzői stáb sem hagyja ezt, de eleve olyan pozitív konkurenciaharc van a csapatba kerülésért, ami nem teszi lehetővé a kényelmeskedést. Minden játékos átérzi ebben a felelősségét, így jobb és jobb teljesítményre ösztönözzük egymást.

– Talpon van még a csapat a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig a nagy előny ellenére sem dőlhettek hátra Feczkó mestert ismerve. A két sorozatban milyen eredményt vársz, mivel lennél tökéletesen elégedett a nyári záráskor?

– A legfontosabb célunk hogy a bajnokságot megnyerve visszatérjünk az NB I-be. A klubnak vissza kell kerülnie megérdemelt helyére! Emellett, már többször jeleztem a csapatnak, nekem rendkívül hiányzik, hogy végre a Magyar Kupát is magasba emelhessem. Fantasztikus lenne, ha közösen átélhetnénk a kupagyőzelmet. Ez afféle kárpótlás lehetne a tavalyi szezon miatt mindenkinek. Végezetül nagyon boldog újévet kívánok minden MTK-s kötődésű embernek, sok szép közös sikert kívánok magunknak 2018-ra!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!