Atlétika
Krizsán Xénia

Félévértékelő Baki Ákossal

Publikálva: 2016.12.26 Frissítve: 2016.12.27 Labdarúgás

Lezárult az OTP Bank Liga 2016/17-es idényének őszi szezonja, így ismét félévértékelő beszélgetésre hívtuk az MTK Budapest labdarúgóit, hogy ugyanazon kérdésekre válaszolva tekintsük át a csapat mögött hagyott időszakot. Folytassuk a sort a védelem oszlopával, Baki Ákossal.

– Hogyan élted meg, milyennek láttad a csapat őszi szezonját?

– Nem indult jól a szezon, az első fordulókban kevés pontot szereztünk, aztán kezdtünk kilábalni a gödörből, rangadókat sikerült megnyernie a csapatnak, de a bajnokság végén ismét elmaradtak a győzelmek, talán mindenki nevében mondhatom, nem ilyen szereplésre számítottunk.

– Mennyire vagy megelégedve a saját teljesítményeddel?

– Felemás érzéseim vannak, hiszen voltak mérkőzések, melyeken kifejezetten jól ment a játék, aztán olyan időszak következett, amikor nem igazán találtam a legjobb formámat, de azt hiszem, az utolsó mérkőzéseken elfogadható teljesítményt nyújtottam. Próbáltam mindig a csapat hasznára lenni, attól függetlenül, hogy belső védőként vagy jobbhátvédként kaptam szerepet.

– Neked melyik volt az „ősz meccse”, vagy az „ősz pillanata”?

– Első helyre tenném a Ferencváros elleni győzelmet, azon a meccsen minden összejött nekünk, de szintén nagy élmény volt mindenki számára az első mérkőzés az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, hiszen hosszú idő után költöztünk haza, valamint meg kell említeni még az Aktobe elleni továbbjutást az Európa-ligában.

– Mennyire leltetek otthonra az Új Hidegkuti Nándor Stadionban?

– Nem játszottunk még sok mérkőzést az új stadionban, de úgy érzem, mindenkinek sikerült már megszoknia. Színvonalas létesítmény, ahol eddig jó mérkőzéseket vívtunk, ami természetesen a legfontosabb szempont.

– 19 forduló után tizenegyedik, azaz kieső helyen áll az MTK Budapest. Ez inkább gúzsba kötheti a lábakat tavasszal, vagy plusz motivációt jelenthet a keretnek?

– Muszáj mindenkit motiváljon az, hogy feljebb kell lépnünk! Egyértelműen nem ott állunk, ahol lennünk kellene, vagy ahol lenni szeretnénk.

– Szerinted min kell változtatnunk, hogy év végén ne kelljen izgulnunk a kiesés miatt?

– Az új stadionban még nem kaptunk ki, ezt a jó sorozatot folytatnunk kell tavasszal, valamint az a tény, hogy a csapat szervezettségének köszönhetően nem kaptunk sok gólt, bizakodásra adhat okot. Javítani kell a helyzetek kihasználásán, ezért minden játékosnak, aki az ellenfél kapuja elé kerül, sokkal jobban kell koncentrálnia.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!