Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Felemás szombat

Publikálva: 2016.10.23 Frissítve: 2016.10.23 Labdarúgás

Az MTK Budapest 2009-es és 2010-es születésű csapatai is pályára léptek a kölyökligában szombaton.

Újvári Gábor beszámolója szerint a 2009-esek bizonyították, hogy a bátor, magabiztos játék sokkal kifizetődőbb, mint az biztonságra törekedő, óvatos passzolgatás a saját térfélen. A Tamás – Doroszlay – Märcz, Zsitnai – Érsek (Deák, Balogh) összeállítású kék-fehérek egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel zárták a napot, a csapat legjobbja ezúttal Zsitnai Marcell volt, de mindenkinek jár a dicséret.

MTK Budapest 2009 – Tehetség SE Jászberény 2008 3-1 Gólszerző: Érsek Patrik (2), Zsitnai Marcell
MTK Budapest 2009 – Vasas KA 2008 1-4 G.: Märcz Dominik
MTK Budapest 2009 – Újpest FC 2008 4-4 G.: Doroszlay Botond, Märcz Dominik, Deák Ádám, Balogh Bálint

A 2010-esek is az egy évvel idősebbek mezőnyében mérettették magukat, de sajnos ezúttal nem jött ki nekik a lépés. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a játékosok egy része már a délelőtti meccseken is részt vett, így a második tornájukat játszották szombaton. A Dénes, Érsek, Krajcsovich, Lakakisz, Molnár, Orji, Pernyész, Sárdi, Völgyi összeállítású csapat a harmadik meccsén így is nyerni tudott, de lesz ez még jobb is.

MTK Budapest 2010 – Tehetség SE Jászberény 2009 1-3 Gólszerző: Dénes Zalán
MTK Budapest 2010 – Vasas KA 2009 0-2
MTK Budapest 2010 – Újpest FC 2009 5-3 G.: Lakakisz Parisz (2), Dénes Zalán (2), Sárdi Márk

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!