Kézilabda
Poczetnyik Luca

Felemás hétvége

Publikálva: 2016.12.16 Frissítve: 2016.12.16 Sakk

Az MTK Budapest sakkozói az I. és a III. osztályban szép győzelmet arattak, azonban a II. osztályban alulmaradtak.

A legmagasabb fővárosi osztályban az elmúlt években állandó kiesőjelölt Tabáni Spartacus II. elleni mérkőzés előzetesen kiegyenlített küzdelemnek ígérkezett, a vége mégis magabiztos kék-fehér siker lett. Az éltáblánkon Terbe Juli, aki megbízott csapatvezetőként is helyt állt (köszönet ez úton is), a korábbi MTK-s FIDE mestert, Hradeczky Tamást ellentmondást nem tűrően győzte le. De nyert még Mark Lyell, Fodor Péter, Juhász Ágoston, Ványa János, Birovecz Ben Jordán és Fodor Kornél is. A csapat így újoncként a II. helyen áll, 2 pont hátránnyal a Fabulon mögött. 18-án a címvédő Vasas II. következik.

A II. osztályban tavaly az MTK IV. küzdött a Kőbánya SC III-mal a bajnoki címért, és ezt őket legyőzve sikerült is elérni, azonban míg nekik a legerősebb budapesti csapatukról van szó, tudtak NB-s keretükből, ill. erős vendégjátékosokat (hogy messzebb ne menjek, az első igazolásban nálunk játszó dr. Farkas Lajost) mozgósítani, addig a mi III. csapatunk számára egy ideig a Budapest II. végállomásnak néz ki. Sajnos a III. osztályból nem volt lehetőség megerősíteni a csapatot, az I. osztályban eddig veretlen I. csapatot  pedig nem szerettem volna, hiszen amúgy is a megszokottnál tartalékosabban nézett ki. Róna Andrásnak hála a becsületpont meglett, a hallottak szerint többen is nagyobb küzdelemben maradtak csak alul (Gehér Koppánynak még a végjátékban is remilehetősége volt). Ez a végkimenetelen persze nem szépít, utolsók vagyunk, de egy győztes utolsó fordulóval valószínűleg a vonal fölött tölthetjük a téli szünetet.

A III. osztályban viszont legalább egy kőbányai csapatot sikerült legyűrni, annak ellenére, hogy egyedül az éltáblán játszó Lauderes felnőttek (Horányi Gábor és a csapatvezető Szép Janó) ültek le az értékszámok szerint esélyesebbként (és mindketten meg is nyerték partijukat). Koltai Dóra ellenfél hiányában vehette fel a pontot, Dán Anna újabb erős eredményt hozott csapatban országos baajnok ellenfelével szemben, ahogy Wallis János teljesítményével is elégedettek lehetünk. Az utolsó két táblára beugró értékszám nélküli ifinknek, Kemény Beninek és Birovecz Bátornak az első felnőtt csapatbajnokin szerzett fél pontjukhoz gratulálhattunk. A csapat a két részre bontott osztály A csoportjában a 3. helyet foglalja el a 8 csapat közül.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!