Kézilabda
Szőke Szonja

Fél szemmel már Tokióra figyelnek

Publikálva: 2016.01.16 Frissítve: 2016.01.15 Karate

Hihetetlenül eredményes évet zárt az MTK Dynamic, a fővárosi kék-fehér egyesület karateszakosztálya. S. Kovács Ádám, szakosztály-igazgató rendkívül büszke csapatára, mely sikert-sikerre halmozott.

– Igazi csapat a miénk, ahol versenyzők és vezetők egyaránt sokat tesznek a közös sikerért. Fischer Mihály, Miklós Nikolett és Horváth Péter edzők hihetetlen munkájának eredménye a tavalyi szereplésünk – kezdte a szakember.

– Felsorolni is nehéz a sok érmet és kupát.

– Való igaz. Amellett, hogy Hárspataki Gábor az U21-es korosztályban világ- és Európa-bajnoki címet nyert, továbbá – második magyarként – a Premier League-sorozat egyik állomásán is aranyérmes lett, rengeteg szép eredménynek örülhettünk. Büszkék vagyunk Gáborra, aki az év karatékája lett a szövetségnél, de nem „one man show” a szakosztályunk. A korosztályos Európa- és világbajnokságon ugyebár a három magyar éremből kettőt, MTK sportoló nyakába akasztottak, a hazai versenyeken pedig egyértelműen a mi csapatunk volt a legeredményesebb.

– Mit vársz a 2016-os esztendőtől? Mik az előttünk álló év legfőbb kihívásai?

– Két hét múlva korosztályos Európa-bajnokságot rendeznek Cipruson, ahol kilenc MTK versenyző mutathatja meg tudását, aztán pedig kezdődhet a felkészülés a felnőtt világversenyekre. A párizsi Eb-n és a linzi vb-n is leteheti névjegyét Hárspataki Gábor és Tamás Ferdinánd. Persze az utánpótlás fejlesztése, a szakosztály folyamatos növekedése még a pillanatnyi eredményességnél is fontosabb, szóval nem elégszünk meg azzal, hogy mára 80 igazolt sportolónk van, haladunk tovább a megkezdett úton.

– Meddig vezethet ez a bizonyos út?

– Nagyon messzire, ami alatt az olimpiai szereplést értem. A sportág kézzelfogható közelségbe került ahhoz, hogy a 2020-as olimpia műsorára kerülhessen. Hiszünk benne, hogy pozitív döntés esetén, akár MTK-s karatéka is képviselheti hazánkat Tokióban. Addig pedig tesszük tovább a dolgunkat, hogy minél több sikert érjünk el az MTK színeiben.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!