Taekwondo
Salim Sharif

Ezüstéremmel zártak Pankáék

Publikálva: 2019.06.20 Frissítve: 2019.06.20 Vívás – kard

Remekül szerepelt, ezüstérmet szerzett női kardcsapatunk az Európa-bajnokságon.

A világbajnok Franciaország ellen aratott bravúros győzelemmel döntőbe került magyar női kardválogatott az Európa-bajnoki címvédő és olimpiai bajnok Oroszországtól 11 ponttal kikapott. Ellenfelünk a kilencből nyolc asszót megnyert.

Az elsőt Pusztai Liza vívta, Szofija Velikaja ellen, és ő szerezte a mérkőzés első pontját, de a riói olimpián kardcsapatban bajnok orosz végül elvitte az asszót 5-3-ra. A másodikban Katona Renáta – a szintén riói csapatbajnok – Jana Jegorjan ellen lépett pástra, és 5-4-re vesztett, holott jól kezdett, hiszen 6-6-ra egyenlíteni tudott, ám végül 10-7-es orosz vezetésnél jött a következő csörte.

Ebben a düsseldorfi Eb eddigi legeredményesebb magyar részt vevője, Márton Anna a – papíron – leggyengébb orosz, Olga Nyikityina ellen nem tudott javítani – 5-2-re kikapott, így 15-9-cel adta át a pástot Katonának, aki Velikaja ellen szenvedett újabb vereséget – az ötödik asszó előtt 20-13-at mutatott az eredményjelző.

A folytatásban Pusztai Liza 2-0-ról egyenlíteni tudott ugyan, de Nyikityina végül 5-2-re győzött, így tízzel mentek az oroszok. A két legeredményesebb egyéni versenyzőnk egyaránt kikapott a leggyengébbnek tartott orosztól.

Márton Anna közel járt ugyan hozzá, hogy megszerezze a fináléban a magyar csapat első győztes asszóját, de Jegorjan 5-4-re ezt is hozta, 30-19, oda. Az első siker a hetedik asszóban sem jött össze, pedig Katona Renáta már 4-2-re is vezetett Nyikityina ellen, végül 5-4-re ez is az övék lett, 35-23, oda.

A nyolcadikban aztán meglett az első győztes asszója a magyar csapatnak, Márton győzte le Velikaját, ráadásul az MTK Budapest vívója az esélytelenek nyugalmával faragott is némileg a hátrányból, 7-5-re győzött, 40-30-nál következett az utolsó asszó Pusztai és Jegorjan között, amelyet végül Jegorjan nagy csatában nyert meg 5-4-re, így az orosz válogatott megvédte a tavaly Újvidéken szerzett az Európa-bajnoki címét.

Női kardcsapat, 15 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Fehéroroszország 45:40 (Pusztai +6, Katona +2, Márton -3).

Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 45-44 (Katona +6, Pusztai -1, Márton -4).

Elődöntő: Magyarország-Franciaország 45-40 (Márton +8, Pusztai +7, Katona -10).

Döntő: Magyarország-Oroszország 34-45 (Márton -2, Katona -3, Pusztai -6).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Magyarország (Katona Renáta, László Luca, Márton Anna, Pusztai Liza, válogatott edző: Gárdos Gábor, edzők: Boros György, Gergácz László, Gárdos Gábor, Bódy István, Bódy, Benjámin), 3. Franciaország.

Forrás: nso.hu, fotó: MTI/Illyés Gábor

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!