Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Ezüstérem a zárónapon

Publikálva: 2018.12.09 Frissítve: 2018.12.09 Rövidpályás gyorskorcsolya

Liu Shaoang az 1000 méter aranya után 500-on ezüsttel zárt az Almatiban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya világkupán.

(A férfiak legrövidebb távján könnyen születhetett volna magyar győzelem, ugyanis az elődöntőig hárman is eljutottak, onnan aztán a szombaton 1000 méteren aranyérmes Liu Shaoang mellett Burján Csaba lett finalista, míg váltóval a hozzájuk hasonlóan olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor a kisdöntőbe került.

A 19 éves, fiatalabb Liu fivér aztán második hellyel bővítette éremgyűjteményét, míg Burján utolsó lett az ötfős futamban, az idősebbik Liu pedig megnyerte a kisdöntőt, azaz hatodikként zárt.

Az 1500 méteres versenyeken Bácskai Sára Luca küzdötte el magát a döntőig, ott azonban elesett, így hetedik lett.

Az ötkarikás aranyérmes és világcsúcstartó férfi váltó a kisdöntőben második helyen ért célba Japán négyese mögött, így hatodik lett azok után, hogy az első két vk-állomáson győzött, a pontversenyben pedig továbbra is élen áll.

A magyarok Almatiban két arany- és egy ezüstérmet nyertek. A vk-sorozat február elején Drezdában folytatódik, előtte még januárban a dordrechti Európa-bajnokságon versenyeznek a sportág képviselői.

(Forrás: MTI)

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!