Kézilabda
Andróczki Flóra

Érvényesek az eddig megszerzett kvóták

Publikálva: 2020.03.28 Frissítve: 2020.03.28 MTK Budapest

Minden eddig megszerzett kvóta érvényes, így birtokosa részt vehet a tokiói olimpián, amelyet a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztottak – jelentette be pénteken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt is közölte, hogy minden sportág az eredetileg megállapítottnak megfelelő számú indulót vonultathat fel a 2021-ben sorra kerülő játékokon, melyre eddig a kvóták 57 százaléka kelt el.

A tokiói olimpián mintegy 11 ezer sportoló vesz részt. Az aktuális helyzet szerint a magyar küldöttséget 81 fő, valamint három tartalék alkotja, így 84 sportoló már biztosan utazhat a japán fővárosba jövőre.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke többször elmondta, hogy a 2016-os, riói 160-as magyar sportolói létszámmal elégedett lenne a tokiói olimpián is. A Magyar Olimpiai Bizottság 13 érmet és 24 pontszerző helyezést prognosztizált a játékokra, melyen 144-179 fős csapattal számol.

Klubunkat Krizsán Xénia (atlétika, hétpróba) már biztosan képviselheti az ötkarikás játékokon, de Tóth Krisztián (cselgáncs), Márton Anna és Szatmári András (vívás) is nagy valószínűséggel tagja lesz a magyar csapatnak. Esélyes a kvótaszerzésre Hárspataki Gábor (karate), Ilyés Laura (úszás), dr. Nguyen Anasztázia (atlétika, távolugrás), Krémer Eszter és Polivka Dóra (evezés), Babos Tímea és Fucsovics Márton (tenisz), Schermann Bianka (torna), Patakfalvy Luca (taekwondo), vagy akár – a kézilabda-válogatott tagjaként – Szöllősi-Zácsik Szandra, illetve a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni.

Forrás: MTI

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!