Atlétika
Magyari Zoltán

Erősített a bajnok!

Publikálva: 2017.07.14 Frissítve: 2017.07.14 Labdarúgás női

Ujvári Izabella érkezik.

Nem kellett sokat várni a felkészülés megkezdése óta, már meg is van első nyári „szerzeményünk” Ujvári Izabella személyében, aki Ausztriából hazaköltözve az MTK Hungária FC-nél folytatja pályafutását.

A fiatal támadó a 2013-14-es szezonban az MTK színeiben mutatkozott be az élvonalban, és abban az évben bajnoki címet és Magyar Kupa elsőséget ünnepelhetett a gárdával. A huszonkét éves támadó útja a rendszeres játéklehetőség miatt az MTK-ból Dorogra vezetett, de az igazi kiugrást az osztrák SKV Altenmarkt hozta meg neki, ahol két szezonon keresztül játszhatott a legjobbak között.

A tavalyi évben sérülés hátráltatta, mára azonban visszanyerte korábbi formáját, így rövid idő alatt eldőlt, hogy segítségére lehet csapatunknak a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyaránt.

Nagyon örülök, hogy visszatérhetek, ismerős közegbe kerülök, sok lánnyal még játszottam is együtt. Nem volt nehéz meghoznom a döntést, hogy visszatérjek a klubhoz, örülök, hogy ilyen jó csapatba kerülhettem. Remélem, sikeres évet produkálnunk, beleértve a Bajnokok Ligáját és a Jet-Sol Ligát is – mondta Ujvári. 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!