Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

Erőltetett menetben

Publikálva: 2018.09.18 Frissítve: 2018.09.18 Röplabda

Tóth Gáborral, női röplabdacsapatunk vezetőedzőjével beszélgettünk a XIX. Ádám László Emléktornát követően.

Köztudott, hogy a felkészülési meccsekből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, most mégis megkérdezem: milyen tanulságokat tudtál levonni a gödöllői emléktornán látottakból?

– Azt kaptam a lányoktól, amit vártam: pontos, céltudatos, agresszív játékot. Ebben a mezőnyben dominálnunk kell, irányítani a meccseket. A torna végére már érezhetően elfáradtunk, de összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal és a hozzáállásunkkal is.

– Meg tudott lepni bármivel a csapatod?

– Voltak pozitív és negatív periódusok is, de aminek a legjobban örültem, hogy a Gödöllő ellen megbeszélt taktikát mindenki betartotta, az első és a harmadik szettben remekül hatástalanítottuk a támadóikat.

– Mit tudtál meg leendő riválisainkról a két nap során?

– Nem láttam korábban a két újoncot, se a Balatonfüredet, se a DVTK-t, sötét ló volt mindkettő, de most már kicsit többet tudunk rólunk. Alapvetően minden ellenféltől azt kaptuk, amire a felkészülés ezen szakaszában számíthattunk, de nem feltétlenül gondolom, hogy a hétvégén történtek reálisan tükrözték volna az erőviszonyokat.

– Hétfő este az extraligás UTÉ-val edzettetek. Hogy sikerült a közös foglalkozás?

– Az edzés első felében – csakúgy, mint a Vasas ellen – ezúttal is különböző állásokat próbáltunk szimulálni, ez jól is ment, amíg még frissek voltunk. Ezt követte az egymás közti játék, ebben alulmaradtunk: az UTE fizikálisan hasonló erőt képvisel, mint például a Nyíregyháza, ugyanolyan erős, magas játékosok alkotják. Ennek ellenére nincs szégyenkeznivalónk, remekül mezőnyöztünk, ezzel igyekeztünk kompenzálni ellenfelünk fizikai fölényét.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!